Amióta a világban jelen van az ember, sok kárt okozott környezetében. Vajon mi lesz a jövője Földünk élővilágának? Meg lehet akadályozni, hogy napjaink veszélyeztetetett állatai végleg eltűnjenek? Számos állatfaj kihalt, sosem láthatjuk már a dodót vagy a karibi barátfókát.

1948-ban létrejött egy nemzetközi szervezet, a Természetvédelmi Világszövetség, melynek feladata a természeti értékek megőrzése. Központja a svájci Glandban található. A Vörös Listát annak érdekében hozták létre, hogy felmérjék az állatfajok veszélyeztetettségi fokát. A lista ezekből a kategóriákból áll: Kihalt (Extinct); Vadon kihalt (Extinct in the Wild); Súlyosan veszélyeztetett (Critically Endangered); Veszélyeztetett (Endangered); Sebezhető (Vulnerable); Mérsékelten fenyegetett (Near Threatened); Nem fenyegetett (Least Concern).

Kihalt állatok

A Vörös Lista Kihalt kategóriája a 16. század után eltűnt fajokat tartalmazza. Íme néhány példa ezekre:

Dodó: A dodó Mauritiuson (Madagaszkártól 900 kilométerre) élt, a sziget nem rendelkezett őslakosokkal. Gyakran kötöttek ki itt arabok, malájok, portugálok, angolok, végül a hollandok telepedtek le 1638-ban. A röpképtelen, 1 méter magas madár, halat evett, melyeket a vízbe gázolva fogott el. Gyakran nyelt le köveket is, melyek elősegítették emésztését. Vesztét az okozta, hogy a szelíd viselkedésű, kissé esetlen mozgású állatnak nem voltak korábban természetes ellenségei, amíg az emberek itt le nem telepedtek. Gyakran vadásztak rá, és a madár fészkét állandóan kifosztották a telepesek által behozott disznók, kutyák, makákók és patkányok. A dodó az 1680-as években halt ki.

Steller-féle tengeri tehén: A tengeri tehén hossza 7-8 méter volt, súlya 5-6 tonna lehetett, moszatokkal táplálkozott. A bering-tengeri Parancsnok-szigetek környékén élt. 1741-ben egy hajó itt járt szerencsétlenül, az egyik túlélő, Georg Wilhelm Steller német természettudós, feljegyzéseket készített az állatról, melyet később nyilvánosságra hozott. A Steller-féle tengeri tehénre ezután rendszeresen vadásztak húsa és bőséges zsírja miatt. A tengeri tehén 1768-ra kihalt. Christian Morgenstern, a német költő és író, így emlékezett meg az állatról A kihalt tengeri tehén című versében:

A kihalt tengeri tehén

Egy este

A Müllerné őnagyságát kereste

Felírta egy cédulára halkan:

Én már régesrég kihaltam.

Ezt körbeadták szépen a terembe,

S a tengeri tehén elment merengve.

Óriásalka: Észak-Amerikában, Grönlandon, Skóciában és Skandináviában volt fellelhető. Ez az 1 méter körüli madár leginkább a pingvinekhez hasonlított. Szárazföldön nehézkesen mozgott, de a víz alatt kiválóan úszott, leginkább tengeri halakkal táplálkozott. Húsáért, tojásaiért és a pehelytollaiért vadásztak rá. 1844-ben halt ki.

Huja: A madár Új-Zélandon élt, a hímnek hosszú és görbe, a tojónak rövid csőre volt. A huja a divat áldozatául esett (a szigetre az 1830-as években vándoroltak be az európaiak), szép farktollai kalapok, legyezők és táskák díszítő elemei lettek. 1907-re kihalt.

Erszényesfarkas vagy tasmán tigris: Nevét onnan kapta, hogy testalkata a farkaséra, háta csíkozása a tigrisre emlékeztetett. Ez az erszényes ragadozó emlős Ausztráliában és Tasmániában volt honos. A 60 cm marmagasságú, 20-25 kg súlyú erszényesfarkas gyakran vadászott birkákra, ezért az ausztrál kormány 1886-tól vérdíjat tűzött ki a fejére. A 20. századra nagyon megfogyatkozott a száma. Az utolsó példányt Benjaminnek hívták, 1936. szeptember 7-én pusztult el egy tasmániai állatkertben. Az erszényesfarkast védetté nyilvánították, de ekkor már késő volt. Az elkövetkezendő években a felkutatására többször is indítottak expedíciókat, azonban létére nem sikerült bizonyítékot találni.

Karibi barátfóka: Élőhelye a Karib-tenger partvidékén volt. Kolumbusz Kristóf fedezte fel Santo Domingonál 1494-ben, tengeri farkasnak hívta. A telepesek az 1600-as évektől kezdve tömegesen vadásztak rá prémje, zsírja és húsa miatt. Az állat 1952-re végleg eltűnt. 

Kaszpi tigris: Az állat a Transzkaukázus délkeleti részén élt. Ez az egyik legnagyobb macskaféle volt, hossza akár a 3 métert is elérhette. A 20. század elején az orosz kormány meg akart szabadulni a kaszpi tigristől, hogy területekhez jusson. A hadsereg tömegesen irtotta az állatot. Élőhelye ezután már csak a magasabb hegyekre korlátozódott. 1938-ban rezervátumot hoztak létre, hogy megmentsék a kaszpi tigrist, de kihalását, mely az 1970-es években következett be, már nem tudták megakadályozni. 

Veszélyeztetett állatok

A Veszélyezetetett állatfajok száma 3079 (1998-ban 1102 volt), a Súlyosan veszélyeztetetteké 2129 (1998-ban 854 volt). Íme néhány közülük:

Kínai folyamidelfin (Súlyosan veszélyeztetett):A kínai folyamidelfint csupán 1914-ben fedezték fel, Kínában a Jangce folyóban és a hozzá kapcsolódó tavakban él. Halakkal táplálkozik, hosszú orra és hajlékony nyaka arra szolgál, hogy megkönnyítse az iszapban való turkálást. Látása gyenge, hangradarral tájékozódik. Mivel a Jangce folyó nagyon szennyezett, a kínai folyamidelfin sajnos a kipusztulás szélén áll. 

Kakapó vagy bagolypapagály (súlyosan veszélyseztetett): A kakapó Új-Zéland területén honos. Nem tud repülni, a fák gyökérzete között levő földi üregekben és lyukakban él, de néha előrehajló sziklák tövében is előfordul. Bogyókkal, fiatal hajtásokkal táplálkozik, időnként gyíkokat is eszik. Amíg a sziget lakatlan volt, a kakapóknak nem voltak ellenségeik. A 13. században érkeztek a maorik, akik vadásztak rájuk. Az európaiak által behozott kutyák, macskák, vadászgörények és menyétek még inkább lecsökkentették a kakapó állományt. Az új-zélandiak ma már mindent megtesznek a védelmükért, megtisztítottak két szigetet (Codfish-szigetet és a Little Barrier-szigetet) a ragadozóktól és ide vitték a madarakat. Számuk 1995-ben 14 tojóból, 29 hímből állt, ma körülbelül 100 példány él. 

Kérgesteknős (súlyosan veszélyeztetett): Ez a teknős a Baktérítő és a Ráktérítő közötti tengerekben él, de időnként a mérsékelt égöv tengereiben is megtalálható. Főleg medúzákat, fejlábúakat és zsákállatokat eszik. Testhossza általában 200 cm, súlya elérheti a 900 kilót. A talajba helyezett tojásai vagy a talajerózió, vagy az emberek miatt vannak veszélyben. Míg 1984-ben a kérgesteknősnek kb. 14 ezer fészke volt, napjainkban ezek száma 1500-ra tehető.  Gyakran belegabalyodik a halászhálókba vagy a tengerbe dobott zacskók miatt pusztul el, mert összekeveri a medúzákkal. 

A kérgesteknős tojásrakó helyei

Óriáspanda (Veszélyezetetett): Az óriáspanda a világ legritkább medvefaja. Körülbelül 1000 példány él szabadon Közép- és Dél-Kínában. Fogságban nehezen szaporodik. Evésigénye nagy, testsúlya felének megfelelő mennyiségű bambuszt kell elfogyasztania naponta. Az egyetlen ellensége az ember, aki az erdőirtások következtében drasztikusan leszűkítette élőhelyét. Sokáig bundája miatt vadászták, ami már illegális, 1997-ig halálbüntetés járt érte, ma 10-20 év börtön. Az óriáspanda a Természetvédelmi Világalap, vagyis a WWF jelképévé vált.

Borneói nagyorrú majom (Veszélyeztetett):Az állat Borneó sűrű láperdőiben él. Különlegessége feltűnően nagy orra, mely a 17 centimétert is elérheti. Továbbá a főemlősök többségével ellentétben, szeret víz közelében lenni, jól úszik. Levelekkel, gyümölcsökkel és virágokkal táplálkozik. Sajnos ma már veszélyeztetett, mert élőhelye szűkül, és vadászatukat sem korlátozzák. A fogságban elpusztul.

Törpe víziló (Veszélyeztetett): Sokáig mesebeli állatnak hitték és csak a 19. század végére fogadta el a tudomány a létezését. Nyugat-Afrika őserdeiben él, lényegesen kisebb a nílusi vízilónál, 75 cm magas kb. 250 kg. Kevésbé vízhez kötött, mint nagyobb rokona, veszély esetén a sűrű bozótba menekül. Leginkább gyümölccsel, vízinövényekkel, fűvel és levéllel táplálkozik. Sokáig vadásztak rá az őslakosok, élőhelye zsugorodott, száma csökkent, populációjának egyes csoportjai elszigetelődtek egymástól. 

A hatodik kihalási hullám fenyeget!

2008-ban a Londoni Zoológiai Társaság arról számolt be, hogy 1970-óta a Föld élővilágának egynegyede tűnt el. 2013 márciusában a TEDx DeExtinction konferencián szintén foglalkoztak a problémával. A tudósok véleménye szerint a 21. század végéig a világ élőlényeinek fele fog kihalni, hacsak nem teszünk ez ellen. Ez azt jelentené, hogy a világunk hatodik nagy kihalási hullámáért az ember lenne a felelős (öt ilyen eseményről tudunk éghajlati, vagy egyéb okokból).

Lehetséges a kihalt állatok feltámasztása?

A tudósok már régóta kísérleteznek azon, hogy kihalt fajokat visszahozzanak az élők sorába. A kutatók szerint ez nagyon nehéz feladat, mivel sok idő kell ahhoz, hogy megfejtsék az állatok DNS-ét. 2003-ban sikerült klónozni a már kihalt pireneusi kőszáli kecskét, de a kecskegida nem volt életképes, születése után 10 perccel elpusztult. Dolgoznak az erszényfarkas újraélesztésén is, egy spirituszban tartósított egyedből vettek ki szöveteket és aktiválták egy génjét, úgy, hogy beültették egy egérembrióba. Egyes szakértők azonban amiatt aggódnak, hogy ezek a feltámasztási programok, (a kihalt fajok éltben tartása, a területek fenntartása) még több faj kihalásához vezetnének, mert túl sok pénzt vonnának el a normál természetvédelmi feladatok elől. Reméljük ez nem fog bekövetkezni, hiszen az emberi tudomány igenis képes olyan dolgokra, amelyek most még meghaladják a fantáziánkat, de néhány év múlva már valóssággá válnak.