Érdekességek, történetek, látnivalók

Érdekes Világunk

Érdekes Világunk

A Templomos Lovagrend

2014. január 07. - Tokár Tamás Zalán

1118-ban megalakult a Templomos Lovagrend, azért, hogy megvédje a Szentföld zarándokait. Idővel Európa legmeghatározóbb rendjévé vált, Magyarországon is jelen volt. 200 év elteltével azonban a francia uralkodó, IV. (Szép) Fülöp és V. Kelemen pápa megszüntette a rendet, mely hazánkban sem működhetett tovább.

A történelem során Jeruzsálem mindig is fontos város volt. A zsidó, a keresztény és az iszlám vallás központja lett, gyakori harcok dúltak érte. 1095-ben II. Orbán pápa szent háborút hirdetett a muszlim fennhatóság alatt lévő városért. 1099-ben, az első keresztes háború során, a keresztényeknek sikerült elfoglalniuk Jeruzsálemet és megszületett a Jeruzsálemi Királyság.

1118-ban, Jeruzsálemben, Hugues de Payns valamint nyolc társa szegénységi fogadalmat tett, és egy keresztény harcos szerzetesrendet alapított azzal a céllal, hogy megvédjék a Szentföld zarándokait. II. Baldvin, a királyság uralkodója, pártfogásba vette a rendet és az egykori Salamon-templom egy szárnyát adományozta nekik. Lakhelyük után kapták a Templomos Lovagrend nevet.

kljhokjh.jpg

Hugues de Payns (1070-1136) a Templomos Lovagrend alapítója és első Nagymestere

Seal_of_Templars.jpg

A Templomos Lovagrend pecsétje

II. Honoriusz pápa az 1128-as Troyes-i zsinaton elismerte a Templomos Lovagrendet. 1132 és 1135 között Clairvaux-i Szent Bernát megalkotta a rend szellemi programját összefoglaló A templomos lovagokhoz: az új lovagság dicsérete című írását. II. Ince pápa 1139-ben kiváltságokban részesítette a templomosokat. Nem tartoztak a püspökök fennhatósága alá, nem kellett fizetniük a birtokaik után járó egyházi tizedet, illetve engedélyezte számukra a templomok építését és a káplánok választását.

A Templomos Lovagrendet a Nagymester vezette, a sénéchal helyettesítette, aki háború esetén hasonló jogokkal bírt. A maréchal a hadi ügyekért felelős marsall volt. A rend három csoportból állt. A lovagok feladatai közé a zarándokok védelme és a hitetlenek elleni küzdelem tartozott. Katonai feladatokat láttak el, és szerzetesi életvitelt folytattak. A fegyvernökök a lovagokat szolgálták, a csaták során könnyűlovas katonaként segítették őket. A rend harmadik csoportjába a papok vagy káplánok tartoztak, akik elsősorban a Szentföldön vagy a fontosabb rendházakban éltek. 

A Templomos Lovagrend Magyarországon

A templomosok folyamatosan terjeszkedtek, otthonra leltek Franciaországban, Angliában, majd a legtöbb európai országban, köztük Magyarországon is. A Templomos Lovagrend hazánkban a XII. század második felében jelent meg, és a magyar uralkodók támogatásának köszönhetően a XIII. századra már 14 rendházzal (Boisce, Béla, Dubica, Esztergom, Gecske, Glogonca, Gora, Keresztény, Nekcse, Okriszentlőrinc, Szentmárton, Vrána, Zablata, Zengg) és számos várral, templommal és földterülettel rendelkezett.

A templomosok együttműködtek a magyar uralkodókkal, sőt állítólag II. András király maga is a lovagrend tagja volt. II. András részt vett az ötödik keresztes hadjáraton 1217/18-ban, 1222-ben kiadta az Aranybullát, melynek egy példányát a rend tagjai őrizték. 

II. András.gif

II. András (1177-1235)

A Templomos Lovagrend katonai feladatok ellátása mellett hiteleshelyeket működtetett, mely közjegyzői feladatokat látott el. A XIII. században ezek az intézmények kolostorok voltak, melyekben peres ügyeket intéztek és foglaltak írásba, illetve okleveleket másoltak vagy adtak ki.

A templomosok az 1241/42-es tatárjárás idején komoly harcokat vívtak a mongolok ellen, sokan meghaltak közülük, köztük a rend magyar Nagymestere is, Rembaldus de Carono (vagy Carumb). A megmaradt lovagok IV. Béla király menekítésében segédkeztek. Ezután a magyar templomosoknak sok idő kellett ahhoz, hogy pótolják veszteségeiket és újraszervezzék magukat.

A Templomos Lovagrend megszűnése

A Templomos Lovagrend a XIII. századra komoly befolyásra tett szert Európában, gazdagsága a királyokéval vetekedett és tagjainak csak a pápa parancsolhatott. A rend  vagyona leginkább a banki-pénzügyi tranzakciókból származott. Bankrendszert épített ki a zarándokok számára. Az úton lévők pénzüket bármelyik rendházban letétbe helyezhették és az összeg egy biztonságos részét kiválthatták egy másik ilyen intézményben. A templomosok kölcsönöket nyújtottak kamatra, eleinte csak magánszemélyeknek, később királyoknak és nemeseknek is.

XIII. század végére a rendnek már annyi pénze volt, hogy egy saját földközi tengeri flottát is megengedhetett magának. Mesés vagyonnal és hatalommal rendelkezett, így nem csoda, hogy legendák kaptak szárnyra arról, hogy a templomosok birtokában van a Szent Grál vagy a Frigyláda. (Állítólag egy ideig a templomosok őrizték a torinói leplet).

A muszlimok azonban 1291-ben visszafoglalták a Szentföldet a keresztényektől, az uralkodó, II Henrik, Ciprusra vonult vissza, a templomosok ezen a szigeten, majd Párizsban építették ki új központjukat. Jeruzsálem elvesztése nehézséget okozott a lovagrendek számára, hiszen céljuk a kereszténység védelme volt és ezt másképp kellett megoldaniuk. A német lovagok a pogány poroszokkal, a johanniták a törökökkel vették fel a harcot. A templomosok terve az volt, hogy Cipruson alapítanak saját államot.

IV. (Szép) Fülöp, francia király, adóságokkal küzdött, úgy döntött megoldást talál problémás pénzügyeire. Ekkor került sor a történelem első koholt pereinek egyikére. 1307 október 13-án pénteken a Templomos Lovagrend vagyonát lefoglalta, tagjait pedig eretnekség vádjával bezáratta. (Állítólag innen ered az a babona, hogy péntek 13-a szerencsétlen nap). V. Kelemen pápa engedett a francia király nyomásának és 1312-ben a Vienne-i zsinaton feloszlatta a rendet. A lovagokat megkínozták, akikből nem sikerült vallomást kicsikarni azokat kivégezték. A templomosok birtokai IV. (Szép) Fülöphöz (illetve az adott ország uralkodójához) vagy a johannitákhoz kerültek. Azok a templomosok, akik el tudtak menekülni, Portugáliában szerveződtek újjá Krisztus Lovagrendje néven, egészen 1789-ig maradtak fenn.

IV.Fülöp.jpg

IV. (Szép) Fülöp (1268 -1314)

IV. (Szép) Fülöp a templomosok Nagymesterét, Jacques de Molay-t 1314. március 18-án máglyára küldte. A legenda szerint, a Nagymester megátkozta a pápát és a királyt, ami nem sokkal ezután a végzetüket okozta. V. Kelemen pápa 1314. április 20-án hunyt el, állítólag felravatalozása napján villámcsapás következtében tűz ütött ki, mely elégette a holttestét is. Maradványait az uzeste-i káptalani templomban helyezték el. IV. (Szép) Fülöp vadászbaleset következtében halt meg 1314. november 29-én.

dssd_1.jpg

Jacques de Molay (1244-1314), a Templomos Lovagrend utolsó középkori Nagymestere 

V. kelemen.jpg

V. Kelemen pápa (1264-1314)

Az 1312-es pápai döntés értelmében hazánkban is megszűnt a templomosok rendje. A tagok nagy része belépett a johannitákhoz vagy a pálosokhoz, a birtokok is ezekre a rendekre szálltak. A korabeli források arra utalnak, hogy a rend felszámolása békésen zajlott. A monda szerint a magyar király, Károly Róbert, megostromolta Léka várát, ahol a templomosokat egytől-egyig lemészároltatta, erre azonban nincs bizonyíték. Ha meg is történt az ostrom, az a Németújvári család és Károly Róbert közötti konfliktus lehetett. (Léka a Németújvári család birtoka volt, amíg Károly Róbert el nem kobozta).

A Lovagrend újjáalakulása

A régi lovagrend mintájára két hasonló szervezet is alakult, az egyik a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend (OMSTH), a másik a Templomos Lovagrend. A Jeruzsálemi Templomos Lovagrendet (OMSTH) Antonio Campello Pinto de Sousa Fontes alapította Portugáliában 1945-ben. Ez a rend Magyarországon az 1990-es évek óta létezik, hazai vezetője, vagyis főpriorja, Nagy Károly várpalotai plébános. A Jeruzsálemi Templomos Lovagrend rendszeresen részt vesz felvonulásokon, például a Szent Jobb Körmeneten. Rendezvényeiket Várpalotán és Tihanyban tartják, lovagavatásaikra májusban szokott sor kerülni, melyre egy évet kell várni a jelöltnek. Honlapjuk is van.

url_17.jpg

Antonio Campello Pinto de Sousa Fontes (1887-1960) a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend (OMSTH) alapítója

1979-ben Olaszországban Marcello Alberto Cristofani della Magione gróf újraalapította a Templomos Lovagrendet, melyet 1988-ban a Vatikán is jóváhagyott. Siena új megyés püspöke 1990-ben fogadta el szabályzatukat, mely hasonlít a régihez, de alkalmazkodik a mai korhoz. A mostani rend abban különbözik a régitől, hogy nem kötelező egyszerre mindhárom, a szüzességi, a szegénységi és az engedelmességi fogadalmat vállalni. Továbbá hosszú éveket kell várnia annak, aki a rend tagjává akar válni. Hívő katolikusnak kell lennie, ajánlást kell vinnie a családjától, a plébánosától és nagykorúnak kell lennie, aki képes eltartani magát. Fontos szabály még, hogy élhet házasságban, de nem lehet elvált. A Templomos Lovagrend 1999-óta működik Magyarországon, a tagok leginkább ifjúságvédelmi, karitatív feladatokat látnak el és a lovagrend magyarországi történetét vizsgálják. Honlapjukat itt lehet elérni.

ggd.jpg

Marcello Alberto Cristofani della Magione gróf a Templomos Lovagrend újraalapítója

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesvilagunk.blog.hu/api/trackback/id/tr905745646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cm121 2014.01.08. 22:09:49

A muszlinok? A muszlinok?!

paráznabillegető 2014.01.08. 22:46:38

ne és a régi célok?
jeruzsálem felszabadítása?

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.01.09. 01:12:36

akit erdekel ez a tema az a konte blogon megtalalja ( szerintem ez is onnan van )

BigPi 2014.01.09. 07:00:58

"őt állítólag II. András király maga is a lovagrend tagja volt"

Azért ennél a résznél éreztem, hogy a történelem milyen könnyen mitizálódhat. Továbbá mennyire torzulhat a kép egy-egy történelmi személyről amikor, csak a "tényeket" soroljuk fel róluk.
Maradjunk annyiban, hogy az aranybullát nem kiadta, hanem kikényszerítették, és nem véletlenül.

Arról nem beszélve, ha már egy ilyen témáról ír valaki, akkor meg lehetne említeni a II. András által indított és vezetett keresztes hadjáratot. Ami nem volt túl sikeres, de legalább költséges és pompázatos.

BigPi 2014.01.09. 07:03:48

@BigPi: "II. András által indított és vezetett keresztes hadjáratot."

Én meg tanuljak meg olvasni!:) Ez a kritika nem igaz.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.01.09. 09:22:37

velemenyem szerint ha valaki beszel a Templomosokrol akkor meg kellene emliteni hogy azok a franya kivaltsagok hogyan is keletkeztek...
a morok akkoriban meg jelentos teruleteken voltak jelen a mai Spanyolorszag teruleten es a kiralyok meg csesztek hadat viselni ellenuk, igy kiadtak hogy amit elfoglalnak a Templomosok azt megtarthatjak

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2014.01.09. 10:16:33

@BigPi: "Maradjunk annyiban, hogy az aranybullát nem kiadta, hanem kikényszerítették, és nem véletlenül."

Ezt hogy érted?

teddybear01 2014.01.09. 11:22:07

@Pángalaktikus-gégepukkasztó: Pontosan úgy, ahogy leírta.

Az Aranybullát a rendi kiváltságok védelmére kényszerítették ki II.Andrástól. A király költekező viselkedése nem csak a nagybirtokosoknak volt megterhelő, hanem a szerviensek és a várjobbágyok számára is. Gyakorlatilag egy tőről fakad a hozzá nagyon hasonló angol Magna Carta is, több történész a keresztes háborúk alatti eszmeterjedést tekintik az egyik kiváltó oknak.
Az Aranybullát minden későbbi királyunk elismerte, bár többször is módosították.
Per pillanat három marad fenn belőle: az 1224 II.Andrásé, illetve III.Béláé, illetve IV. Béláé 1257-ből.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.09. 11:52:00

"A történelem során Jeruzsálem mindig is fontos város volt."

Túrót! A "történelem" nagy vonalakban 10-12 ezer évet ölet fel. Ebből Jeruzsálem létezett és fontos volt a zsidóknak(!) kb 3000 éven át, továbbá egy rövid időre fontosnak tűnt a keresztényeknek, és muszlimoknak kb 300 éven át.
A többiek vagy nem is tudtak a létezéséről vagy mélységesen leszarták.

@teddybear01: Ettől még azért kiadta, nem? :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.09. 11:56:26

"Fontos szabály még, hogy élhet házasságban, de nem lehet elvált."

Mivel a kánonjog nem ismeri a válás fogalmát, ezért ez viszonylag könnyen abszolválható, akár a harmadik polgári jog szerinti feleség mellől is... :D

sarius 2014.01.09. 12:43:32

@visszakettopadlogaz:

Nekem is ez volt az érzésem, csak itt a stílus unalmasabb és a részletek kevesebbek :)

Blogger Géza 2014.01.09. 12:46:36

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Dehogynem, pápai engedéllyel simán el lehet választani katolikus házasságot is. Persze jó ok (ürügy) kell hozzá...

Eudocimus Ruber 2014.01.09. 13:08:37

Vajon melyik mai település az a Glogonca?

MantaMann 2014.01.09. 13:09:08

Megjegyezném, hogy Krisztus szegény lovagjai nem pénzügyi tranzakciókból szerezték vagyonukat. Birtokadományokat kaptak és -ha emlékeim nem csalnak- a belépők szépen a rendre testálták, a rendnek adományozták minden vagyonukat. Ezeken a birtokokon komoly termelő munkát folytattak (nyilván nem a lovagtestvérek kapáltak). Nem kis szerepük volt a mezőgazdaság fejlődésében is. Mindemellett nem elhanyagolható, hogy valóban banki-pénzügyi szolgáltatásokat is nyújtottak. De nem uzsoráztak. És semmiképpen sem leginkább ebből származott a vagyonuk.
A Testvérek szerény önmegtartóztató életmódot folytattak, nem fordították reprezentációra, magas életszínvonal fenntartására a vagyonukat. Önmagukra fordított kiadásaik ezért a kor vagyonos rétegéhez mérten elenyészőek voltak. Gondolom a fegyverkezést is megoldották 'házon' belül, az sem terhelte túl a költségvetésüket. Hiszen a tengeren inneni rendházak feladata volt mindennel ellátni a tengerentúlon harcoló Testvéreket.
Magyar vonatkozásban kiemelném, hogy a Muhi csatában az összes résztvevő lovagtestvér elesett. Itt esik el Ugrin kalocsai érsek és Kálmán herceg is csak halálos sebet kapva tudja kivágni magát. Őket mindenképpen meg kell említeni a csata apropóján, hiszen a legkezdeményezőbb és ütőképesebb magyar erőket képviselték.
Károly Róbert már csak azért sem valószínű, hogy üldözte volna a lovagrendet, mivel kifejezett rossz viszonyban volt Szép Fülöppel és V. Kelemen pápával, bizonyos nápolyi birtokviták miatt...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.09. 13:09:53

@Blogger Géza: Nem lehet. Az érvénytelenséget lehet kimondani. :)

@teddybear01: "Maradjunk annyiban, hogy az aranybullát nem kiadta, hanem..."

Vagyis szerinted a "nem kiadta" azt jelenti "kiadta". Szuper! :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.09. 13:24:51

@MantaMann: Perfect. Neked kellett volna a cikket megírni! :)

Muhinál valóban az összes templomos elesett Kálmán és Urgin támadásánál amelytől a mongolok kis híján megszaladtak. (pontosabban nem a támadásnál, hanem annak elakadása után a hídfő védelmében)

De az igazsághoz tartozik az is, hogy azért sikerült pár netto elmebeteg Nagymestert is "kitermelniük"...
Jeruzsálem elvesztése pl nagyban az ő számlájukra írható.

teddybear01 2014.01.09. 13:32:47

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Akkor is neki kellett kiadnia, ha kikényszerítették belőle. Ő volt a király, a legfőbb törvényforrás.
Mit nem lehet ezen érteni?

teddybear01 2014.01.09. 13:39:03

@MantaMann: A zsidó kereskedők által feltalált váltót például a templomosok terjesztették el a zarándokok körében. A zarándok ugyanis a pénzét a templomosokra bízta az útja kezdetén, és ezért kapott egy elismervényt. Erre az elismervényre a szentföldön aztán visszakapta a pénzét, mínusz némi kezelési költséget. Így utazás közben nem kellett félnie attól, hogy rabló/tolvajok ellopják az aranyát.

Ugyanakkor a templomosok voltak a kor egyik elitegysége is, létszámukhoz képest rendkívüli harci erőt képviseltek. Nem véletlenül vetették be őket minden komolyabb harcban.

Orván Biktor 2014.01.09. 13:43:09

És még ma is köztünk élnek: www.globalresearch.ca/wp-content/uploads/2011/06/125179.jpg
Saját országuk is van, Amerikai Egyesült Államoknak hívják.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.09. 14:14:41

@teddybear01: Igen. Én sem értem mint nem értesz még mindig... Mert nem érted, az tisztán látszik.
Hagyjuk is tán... :)

Elitnek elit, dehát ez az adott korban csupán annyit jelentett, hogy keményen verekedtek. Többnyire ész nélkül.

MantaMann 2014.01.09. 14:46:11

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):
Kedves Arrius!
Roppant megtisztelő a dícséreted, de sajnos be kell ismernem, hogy eléggé megkoptak az emlékeim a Testvérek ismeretében. Mindamellett roppant elfogult vagyok mellettük, bár nincs kapcsolatom velük. Így mindenképpen hiteltelen volna írnom róluk, mert a hibáikat (de nehéz ezt leírnom) vagy nem ismerném el vagy elbagatellizálnám.
Így Jeruzsálem elvesztését is másként értékelném. Én mindenképpen alkalmatlan vagyok egy ilyen feladatra.
Ne mondjuk ítéletet fölöttük -a Nagymesterekről sem-, hiszen nem voltunk ott és a történelemírás 'szabályai' nem mostanában alakultak ki... :)

Muhi csata... Esetleg ha nem ismernétek, csak az általam oly nagyra becsült Dr. Négyesi Lajos alezredes Úr írását ajánlanám a figyelmetekbe:
www.pdf-repo.com/pdf/477g1o32m952b496bd.html A pdf-t szedjétek le.

MantaMann 2014.01.09. 14:48:54

@teddybear01:
Harckészségük, moráljuk és elkötelezettségük mindenképpen kiemelte őket a tömegből.

teddybear01 2014.01.09. 15:18:52

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Ami az elitkatonákat illeti, azok pont nem ész nélkül harcolnak. Ahhoz éppen nem kell az elitképzés. Ész nélkül pl. a futballhuligánok verekednek.
Ilyesmit nekem utoljára egy parasztgyerek mondott, méghozzá azt hogy: "Karantéjozni azé mennek, hogy agyonverjék az ellenségeiket."

Tényleg értelmetlen minden további szó. Fogalmad sincs a dolgokról.

teddybear01 2014.01.09. 15:25:53

@MantaMann: Pont ezek a tulajdonságok emelik ki az elitet a közönséges töltelékharcosokból. Az ilyesmiért minden korban nagyon meg kellett az illetőknek szenvedni a kiképzésük során.

MantaMann 2014.01.09. 15:34:03

@teddybear01: Vagy 'olyan' testi adottságok kellettek és ez már egy olyan terület mezsgyéje, ami elég ingatag...
Én azt gondolom, hogy ez a "tegyük rá az utolsó két lapáttal is" gondolkodás az ami egyfajta -nevezzük inkább- határvonalat jelent két személy között.

Muhinál is ez látszik, hogy egy 'aktív éj' után Kálmán, Ugrin és az ők előző esti sikerükön fellelkesült Templomosok indulnak hadba. A sereg többi része pedig álmos kis szünidei matinét néz...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.09. 16:07:38

@MantaMann: Jaja. Fura de rám is inkább ők voltak hatással és nem a johanniták, vagy a német rendek.

Ettől függeltenül éppolyan lovagok voltak mint a korban bármelyik, picit több erénnyel, és picit több hibával.

Katonailag nyilván mellettük szól az elkötelezettség és a folyamatos gyakorlás. Tovább az hogy bármikor szinte azonnal bevethetők voltak, szemben a nehézkesen gyülekező nemesi hadakkal.
Morálisan elkötelezettek voltak, és nem hátráltak meg.

DE: Lovagok lévén éppoly beképzeltek voltak mint a többi társuk, sőt, mivel magukat elitnek képzelték köröket tudtak verni egy átlagosan beképzelt francia lovagra. Továbbá isten harcosaiként még ezt is megtudták fejelni, szinte legyőzhetetlennek képzelve magukat. Lásd Gerard Cresson-nál...

Taktikailag, stratégiailag szinte teljesen használhatatlanná tett őket a "kitartásuk", és az elkötelezettségük. Rendszeresen kényszerítették a keresztes seregek vezetőit rossz döntésekre, gyakran vesztek oda teljesen értelmetlenül, sokszor az egész hadat magukkal rántva.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.09. 16:11:13

@teddybear01: Ezért nem voltak a mai fogalmak szerinti elit.
Csak a középkori fogalmak szerint. Mint azt jeleztem is. Olvashattad. Volna...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.09. 16:20:31

@MantaMann: Muhi egyébként azon kivételek egyike ahol használhatóak voltak, mert az események kedveztek nekik.
Kálmánnak pont olyanok kellettek, akik első szóra, gondolkodás, és kifogáskeresés nélkül kimennek támadni, és még jól is harcolnak.
Majdnem bejött.
És miután beütött a krach, megint csak jól jött a makacsságuk, mert időt nyertek másoknak.
De a pályafutásukban Muhi eléggé kivételes, és hát ami eredményt illeti ezzel még nem vagyunk beljebb.
Az ugyanis mindössze annyi, hogy egy totálisan alkalmatlan király megmenekült. Az Adriáig elfuthatott volna csata nélkül is.
(Ok. Elismerem, hogy elfogultan utálom IV Bélát. Kevés ilyen unszimpatikus Árpád-házi király van szerintem.)

MantaMann 2014.01.09. 16:43:28

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):
Igen, de nagyon fáj ezeket beismernem. :)

Mégis példaértékűen működtették a 'rendszerüket'. Gazdaságilag nemhogy függetlenül, de még ők finanszíroztak királyokat is.
Más kor volt, mint amiben mi felnőttünk. Teljesen eltérő módon szocializálódtak. Más oktatás, más példák, impulzusok.
Akárcsak napjainkban is :(
Legyünk magunkkal is őszinték, általában az 'alapító atyák' egész jól indítják meg a szekeret. Aztán az utódok... Intő példa erre akár a magyar történelem is.
Az elit meg mit ér anélkül, hogy azt elhinné magáról.. :)

MantaMann 2014.01.09. 17:03:50

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):
IV. Béla bennem is hasonló érzéseket kelt.
Azért ha a sereg többi része is összeszedi magát és legalább felkel, talán nem lett volna ilyen tragikus az az önfeláldozás. Na és ha nem mennek ki Kálmánék, akkor mi van? Akadálytalanul felvonulnak a tatár tümenek és bekerítik a tábort könnyedén.
Akkor, abban a pillanatban Kálmánnak, Ugrinnak ezt tűnt jó ötletnek. Adott helyzetben mit tennél?

Mai ésszel felfoghatatlan, hogy lehet információ nélkül csatát kezdeni. Akkor, az ott így sikerült.
Számomra nem von le az érdemeikből az a nap.
A városom környékén tudok olyan esetről, a tatárjárás idején, hogy parasztok(!) vágtak le egy fél ezred tatárt. Tették, amit kellett.
Ugrin is megkergette az övéit (legalábbis úgy tűnt az elején).
Ez az amit talán nagyapáink még virtusként emlegettek.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.10. 10:16:19

@MantaMann: Kálmán részéről teljesen jó döntés volt. Ugrin ugye szintén bárhová ment volna ész nélkül. (lásd Vác ahol sikerült beleszaladnia egy maflásba)Persze a bátorsága nem vitatható, de ez önmagában azért ritkán üt be jól.

Nagyobb támogatással nyilván hatásosabb lett volna a dolog. Batu így is a visszavonulást fontolgatta, ami könnyen futásba csaphatott volna át. Ha Subotaj nem "vérprofi", akkor bejöhetett volna Kálmán terve.
Nem jött. De ez nem Kálmán hibája.
Muhi egyszemélyi felelőse Béla.
Aki maga ellen hergelte a nemeseket, aki béna kacsa módján kezelte a kunok ügyét.
És aki a harcmezőn csak azért volt, hogy zűrzavart okozzon, mert teljesen katonai antitalentum volt.
(Ellentétben pl az öccsével, vagy később a fiával)
És ez akkor is így van ha elismerjük, hogy amit gyermekként átélt, nyilván determinálta kicsit a hozzáállását, de ez a tehetségtelenségre, és tehetetlenségre nem mentség.

Az információhoz felderítés kell. Ebben pedig a lovagi hadak nem jeleskedtek. Ha megvannak a kunjaink, akkor ez nem lett volna kérdés.
Itt persze visszakanyarodhatunk a lovagok önteltségéhez.
Mondjuk nyugaton, ahol szinte csak lovagi hadak kódorogtak ez(a felderítés hiánya) néha egész röhejes sztorikat eredményezett. Az se véletlen hogy hajlamosak voltak "kijelölni" a küzdelem helyszínét, mert így legalább megtalálták egymást. :)

hhh. 2014.01.12. 15:24:35

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): mondasz pár ilyen röhelyes sztorit? Kiváncsi vagyok!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.13. 08:50:39

@hhh.: Se szeri se száma.
De ott van pl V. Henrik agincourt-i "hadjárata".

A röhejes itt természetesen nem a vicces/mókás szinonímájaként szerepel.
süti beállítások módosítása