Érdekességek, történetek, látnivalók

Érdekes Világunk

Érdekes Világunk

Különös tanintézmények a nagyvilágból

2014. március 12. - Tokár Tamás Zalán

Óvoda egy utasszállító repülőgép fedélzetén? Suli a föld alatt, vonatállomáson vagy stadionban? Középiskola a Microsoft támogatásával? Elképesztő, hogy világunkban mennyi furcsa és különleges tanintézmény van! Íme néhány közülük!

1. Óvoda egy repülőgépen – Rustavi, Grúzia

Egy grúziai városban, Rustaviban egy pedagógus, Gari Chapidze, olyan óvodát szeretett volna nyitni, ahová az apróságok szívesen járnak. Chapidze megvásárolt egy használaton kívüli, Jak-42-es repülőgépet, melynek utasterét átalakítatta, de a pilótafülkét változatlanul hagyta. Az igazgató tartott attól, hogy milyen lesz a sajátos intézmény fogadtatása, de félelmei alaptalanok voltak, mert elnyerte a szülők tetszését, nem is beszélve gyerekekről, akik rajonganak a repülőoviért.

sss_1.jpg

Ovi egy Jak-42-es repülőgépen Rustaviban, Grúziában

2. Terraset Általános Iskola – Reston, USA

Az 1970-es években, az olajválság és a túlzsúfoltság miatt, Restonban úgy döntöttek, hogy a föld alatt építik meg oktatási intézményüket. A Terraset Általános Iskola teteje füvesített, bejárata a felszínen található. Több szint mélységben helyezkednek el az osztálytermek. Az iskola 1977-ben nyitotta meg kapuit, azóta több mint 20 ezer diák tanult itt. Bár ma már nem használnak napelemeket, az épület még mindig energiatakarékos. Az iskolában egyébként hagyományos oktatás folyik.

iii_1.jpg

A Terraset Általános Iskola felülnézetből

AIAP072631.jpg

A Terraset Általános Iskola belülről

3. River Plate Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Egyetem - Buenos Aires, Argentína

A River Plate futballstadion egy különleges sportlétesítmény. Nem csak azért, mert itt fogják megrendezni a 2018-as nyári ifjúsági olimpia nyitó és záró ünnepségeit, hanem mert iskola is működik az épületben. Összesen 2000 elmét csiszolnak itt óvodás kortól egyetemi szintig. Az egyetem hallgatói tanulhatnak sportmarketinget, sportügyintézést, vállalati gazdálkodást és testnevelést.

vvv.jpg

River Plate futballstadion

sda.jpg

Egyetemi oktatás a River Plate stadion épületében

4. Gulu Általános Iskola – Gulu, Kína

Meglehet, sokaknak okozott, vagy okoz gondot elutazni az iskolába, de az mind semmi ahhoz képest, amit a Gulu Általános Iskolába járó gyerekek élnek át. Az intézményt ugyanis igencsak nehéz és veszélyes megközelíteni, szegény nebulóknak öt (!) órába telik mire felérnek a keskeny, kanyargós hegyi ösvényen. Az iskola egyetlen tanára, Shen Qijun, már 32 éve tanítja a bátor gyerekeket. Az utóbbi években sor került az iskola fejlesztésére is, már vécéje és kosárlabdapályája is van.

fff_1.jpg

Út a Gulu Általános Iskolához 

ddd_2.jpg

A Gulu Általános Iskola és a tanulók

china-poor-rural-mountain-school-02.jpg

Shen Qijun, a Gulu Általános Iskola egyetlen tanára

5. RSSO iskolák vonatállomásokon – India

Inderjit Khurana, indiai tanárnő, szomorúan tapasztalta, hogy a szegény családok gyerekei nem járhatnak iskolába. 1985-ben létrehozta az RSSO-t, vagyis a Ruchika Szociális Szolgáltató Szervezetet (Ruchika Social Service Organisation), melynek a mottója: Ha a gyerek nem tud iskolába menni, akkor az iskolának kell a gyerekhez menni. A szervezet úgy döntött, hogy a gyerekek oktatási helyszíne a vonatállomásokon lesz, mert azok közel vannak a nyomornegyedekhez. Mivel a fiúknak általában dolgozniuk kell, a lányoknak, pedig vigyázni a kistestvéreikre, az iskola igyekszik időben is igazodni a diákokhoz. Választhatnak, hogy mikor mennek tanulni, 7 és 11 óra között vagy 8 és 12 óra között. Az RSSO segíti a gyerekek orvosi ellátását és élelmezését, valamint fontosnak tarja a higiéniát is. A szappan és a törülköző része az iskolai felszerelésnek, mivel a szervezet úgy véli, a tisztaság javítja a diákok önbecsülését. Ma több mint 100 vonatállomáson folyik oktatás Indiában, így kb. 4000 nehéz sorsú gyerek tanulhat az RSSO és Inderjit Khuranának köszönhetően.

dsas.jpg

RSSO iskola egy vonatállomáson

indiai néni.jpg

Inderjit Khurana, az RSSO alapítója, mely vonatállomásokon oktat szegény gyerekeket

6. A Jövő Iskolája – Philadelphia, USA

A Jövő Iskolája 2006-ban nyitotta meg kapuit a Microsoft támogatásával. Ebben a középiskolában az oktatás elektronikus, papír és tankönyvmentes, minden tanulónak laptop jár. A tanárok is modern eszközökkel tanítanak, projektort használnak kréta és tábla helyett. Nincs se felvételi vizsga, se tandíj. 1500-an jelentkezhetnek, közülük 170-et választanak ki. A felvételt nyert tanulók 90%-a hátrányos helyzetű afroamerikai.

aaaa.jpg

A Jövő Iskolája

zzz.jpg

A Jövő Iskolája diákjai

7. Oaksterdam Egyetem – Oakland, USA

Richard Lee, kerekesszékes cannabis aktivista, 2007-ben alapította az Oaksterdam Egyetemet, ahol a gyógyászati marihuanával kapcsolatos ismereteket lehet elsajátítani. A hallgatók tanulhatnak itt cannabis-termesztést, drogpolitikát és alapvető emberi jogokat. 2012 áprilisában a rendőrség razziázott az egyetemen, és lefoglalta azokat a növényeket, melyeket sclerosis multiplexben szenvedő betegek számára termesztettek. Az iskola rövid szünet után újra folytathatta tevékenységét.

so6.jpg

Az Oaksterdam Egyetem

jkojpo.jpg

Richard Lee, az Oaksterdam Egyetem alapítója

8. Zöld Iskola – Bali, Indonézia

A Baliban lévő Zöld Iskolát 2008-ban alapította John Hardy és felesége Cynthia. Itt környezetbarát viselkedésre nevelik az óvodásokat, illetve általános és középiskolásokat. Az iskola épülete 18 méter magas, nagyrészt bambuszból készült. Az áramellátásról vízturbina generátor és napelemek gondoskodnak. Az intézmény 2012-ben elnyerte a Föld legzöldebb iskolája címet.

hhh.jpg

A Zöld Iskola

pplé.jpg

John Hardy és felesége Cynthia, a Zöld Iskola alapítói

9. Ørestad Gimnázium – Koppenhága, Dánia

A Ørestad Gimnázium épülete különleges, szinte teljesen egylégterű, négy emeletét csigalépcső köti össze. A diákokat osztálytermek helyett inkább tanulósarkokban oktatják. A szünetekben kör alakú, elegáns bútorokkal és hatalmas párnákkal ellátott pihenőhelyeken lehet lazítani. A középiskola választható fakultatív tantárgyai közé tartozik a zene, a marketing, médiaismeret és a vizuális művészet. 

ffhfd.jpg

A Ørestad Gimnázium

jjhgh.jpg

A Ørestad Gimnázium

unusual_schools_20.jpg

A Ørestad Gimnázium

10. Palackból épült iskolák – Fülöp-szigetek, El Salvador, Guatemala

Egyes országokban - például Fülöp-szigetek, El Salvador, Guatemala - a szélsőséges időjárás miatt gyakran megrongálódnak és használhatatlanná válnak az iskolaépületek. Újakat építeni nincs pénz, de ugyanakkor sok gyereknek tanulni kell, ezért gyors és gazdaságos megoldásra van szükség. A My Shelter Foundation és a Hug It Forward nevű szervezetek azt találták ki, hogy összegyűjtik a műanyag palackokat, és azokból építenek iskolákat a rászoruló országokban.

dssdg.jpg

Palackból épült iskola a Fülöp-szigeteken

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesvilagunk.blog.hu/api/trackback/id/tr435857730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2014.03.14. 08:42:55

Csodálatos emberek, csodálatos szemlélettel. A legszebb a zöld iskola. A modern pihe- puha párnával ellátott iskola nekem nem tetszik.

TSP 2014.03.18. 16:09:33

Mintha a 3. pontnál egy kis homokszem került volna a gépezetbe. 2018-ban nem nyári, hanem téli olimpia lesz. 2016-ban Rio-ban rendezik a nyári olimpiát. Ezekkel szemben a River Plate Argentina büszkesége. A többi stimmel.

Ezután a többi pontot már nem olvastam el.

Üdv.

Tokár Tamás Zalán 2014.03.18. 20:32:22

@TSP: Köszönöm az észrevételt! 2018-ban nem normál, hanem nyári IFJÚSÁGI olimpiát fog rendezni Buenos Aires, úgyhogy eszerint javítottam! Ez lesz a 3. ilyen esemény, a NOB először 2010-ben, Szingapúrban rendezett olimpiát 14 és 18 év közötti versenyzőknek.
süti beállítások módosítása