Érdekességek, történetek, látnivalók

Érdekes Világunk

Érdekes Világunk

5 különös mélytengeri élőlény

2020. augusztus 30. - Tokár Tamás Zalán

Mivel Földünk felszínének több mint 70%-át óceánok borítják és ezek 95%-a még felderítetlen, bátran kijelenthetjük, hogy nem csak a világűr meghódítása jelent nagy kihívást az emberiség számára. A technikai fejlődés lehetővé teszi, hogy jobban megismerjük a mélytengeri élőlényeket, valamint új, eddig ismeretlen fajokra leljenek a kutatók. Mára bebizonyosodott, hogy a sötétség, a hideg és az óriási víznyomás sem jelent akadályt bizonyos létformák számára, az élet jelen van még 8-10 ezer méter mélyen is.

1. Vámpírtintahal (Vampyroteuthis infernalis)  600 – 900 méter

A vámpírtintahal - bár külseje és neve elsőre ijesztőnek tűnhet – békés teremtmény. A trópusi és mérsékelt övi óceánok és tengerek lakója, oxigénszegény környezetben él, 600 – 900 méter mélyen. A 30 cm nagyságú vámpírtintahal, annak ellenére, hogy a lábasfejűek közé tartozik, nem vadászik élő állatokra. Planktonok, rákok és egyéb apró állatok maradványaival táplálkozik. Ha veszélybe kerül, védekezésképp világító nyálkát lő ki magából, mely ideiglenesen lebénítja a támadót, míg a lény elmenekül.

vampirtintahal.jpg

A vámpírtintahal nem vadászik élő állatokra, planktonok, rákok és egyéb apró állatok maradványaival táplálkozik. (Kép innen )

2. Fekete sárkányhal (Idiacanthus atlanticus) 500 -2000 méter

A fekete sárkányhal vagy viperahal, az Atlanti óceán őshonos élőlénye, a déli félgömb mediterrán és szubtrópusi vizeiben fordul elő, akár 2000 méter mélyre is leúszik. A hím és a nőstény között elképesztő a különbség. A nőstény tintafekete, akár 40 centiméteresre is megnőhet, hosszú agyarszerű fogai vannak, míg a sötétbarna hím csupán 5 centiméter és fogai sincsenek. A fekete sárkányhal áldozatait úgy csalogatja magához, hogy képes biológiai úton fényt előállítani.

fekete_sarkanyhal.jpg

A fekete sárkányhal a déli félgömb mediterrán és szubtrópusi vizeiben fordul elő, akár 2000 méterre is leúszik. Áldozatait úgy csalogatja magához, hogy képes biológiailag fényt előállítani. (Kép innen)

3. Tengeri disznó (Scotoplanes) 1200 – 5000 méter

A tengeri disznó egy furcsa kinézetű mélytengeri teremtmény. Az állat az Atlanti-, Csendes- és az Indiai-óceánban is megtalálható, 1200-5000 méter mélyen él.  A tengeri disznó az egyetlen tengeriuborka faj, mely lábakkal is rendelkezik. A körülbelül 15 cm hosszú lény fontos szerepet tölt be környezete ökoszisztémájának fenntartásában. Az óceánok fenekén leülepedett állattetemekkel (legtöbbször elhullott bálnák maradványaival), valamint egyéb szerves anyagokkal táplálkozik.

tengeri_diszno.jpg

A tengeri disznó az óceánok mélytengeri teremtménye, fontos szerepet tölt be környezete ökoszisztémájának fenntartásában. (Kép innen)

4. Marianai csigahal (Pseudoliparis swirei) 6100 – 8178 méter

A marianai csigahalat 2014-ben fedezték fel, élőhelye a Mariana árok és a Csendes-óceán nyugati része. Mivel japán kutatók 2017-ben 8178 méter mélységben is találtak példányokat, jelenleg ez az állat a világ legmélyebben élő halfaja. Először a Zootaxa nevű folyóirat számolt be a marianai csigahalról. Az itt megjelent tanulmány szerint, annak ellenére, hogy az állat testalkata meglehetősen puhány, remekül alkalmazkodott a mélytengeri körülményekhez, hiszen akkora nyomást kell kibírnia, amelyet 1600 elefánt tud kifejteni. Más gerinces faj nem él ilyen mélyen, ezért a marianai csigahal saját közegében csúcsragadozó, egy CT vizsgálat során kiderült, hogy leginkább apró rákokkal táplálkozik.

marianai_csigahal.png

A marianai csigahal a világ legmélyebben élő halfaja, bár testalkata meglehetősen puhány, remekül alkalmazkodott a mélytengeri körülményekhez. (Kép innen)

5. Xenophyophore (óriásamőba) 500 – 10 641 méter

Ha azt gondoljuk, hogy a Mariana árok alján már nem találunk semmiféle élőlényt, akkor bizony tévedünk! A Xenophyophore nevű tengeri egysejtű létforma legmélyebb ismert élőhelye ugyanis 10 641 méter! Ez 2011. júliusában derült ki, amikor a San Diegó-i Scripps Oceanográfiai Intézet kutatói megfigyeléseket végeztek egy digitális kamerával és fényszórókkal felszerelt merülőegység segítségével. A Xenophyophore akár 20 centiméteresre is megnőhet. Azon kívül, hogy elviseli a mélytengeri léttel együtt járó hideget, sötétséget és elképesztő nyomást, ólmot, higanyt és uránt is képes nagyobb mennyiségben felhalmozni károsodás nélkül.

oriasamoba.jpg

A Xenophyophore egy tengeri egysejtű létforma, mely akár 20 centiméteresre is megnőhet. Legmélyebb ismert élőhelye 10 641 méter. (Kép innen)

10 ufó-észlelés az ókortól napjainkig

Nem csak napjainkban számolnak be különös jelenségekről, a több száz, sőt több ezer éves történetek arra utalnak, hogy ufó-észlelések, már az ókorban is voltak. Az ismeretlen, azonosítatlan repülő tárgyak gyakran kerülnek a figyelmünk középpontjába, mivel szeretnénk hinni abban, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben.

1. „Három hold” az Ariminium felett – Kr.e. 122.

Kr. e. 122-ben, a Római Birodalom területén az Ariminus folyó (ma Mareccha) torkolatánál, az Ariminum kolónia felett „három hold” jelent meg. Ezeket több alkalommal is észlelték, éjjel és nappal is. Az esetről idősebb Pilinius, író és polihisztor is beszámolt, A természet históriája című enciklopédiájának 2. könyvében (II.32.). A „három hold” megjelenésére nincs pontos magyarázat, az ufó-hívők úgy vélik idegen űrhajók voltak, a szakértők egy része szerint atmoszférikus jelenség lehetett.

3_hold.jpg

Kr. e. 122-ben, a Római Birodalom területén, az Ariminum kolónia felett „három holdat” láttak több alkalommal, az esetről idősebb Pilinius, író és polihisztor is beszámolt, A természet históriája című enciklopédiájában (A kép illusztráció, a kép innen)

Tovább

Gyönyörű kastélyok a nagyvilágból

Ha bokros teendőink közepette szeretnénk egy kicsit kikapcsolódni, de nincs lehetőségünk elutazni, tegyük meg virtuálisan az internet segítségével! Lazítsunk egy órát, helyezzük magunkat kényelembe és nézegessünk gyönyörű kastélyokat!

Biltmore Estate – USA, Asheville, Észak-Karolina

Az észak-karolinai Biltmore Estate, Amerika legnagyobb magánkézben levő kastélya, melyet 1895-ben építetett George W. Vanderbilt. Területe több mint 16 ezer m2, 250 szobája, 3 konyhája, 43 fürdőszobája van, valamint fedett úszómedencével, könyvtárral és bowling pályával is rendelkezik. A kastélyt egy 8000 hektáros birtok veszi körül, ebből a kert 30 hektár. A négy szintes, felvonókkal rendelkező épületet, évente több millió turista látogatja.

biltmore_estate-asheville-north_carolina-9ec5e3841b624fd4869aed9d68916e1f.jpg

Az 1895-ben épült, észak-karolinai Biltmore Estate, Amerika legnagyobb magánkézben levő kastélya, évente több millió turista látogatja (Kép innen)

Tovább

Szokatlan postai küldemények

A postai szolgáltatások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy megkönnyítsék az emberek életét. Így lehetőség nyílt arra, hogy egy csomagot eljuttassanak egy másik városba vagy országba. Többször előfordult már, hogy szokatlan küldeményeket adtak fel a postán, például egy értékes gyémántot, vagy egy bank 80 ezer tégláját. Íme, néhány meghökkentő eset, mely valóban megtörtént!

Henry „Box” Brown

Henry Brown, egy Virginiában élő néger rabszolga volt, aki megelégelte sanyarú sorsát és 1849 március 23-án megszökött. Ebben néhány jótevője és a Rabszolga Ellenes Társaság segített neki. Némi élelemmel és vízzel egy fadobozba zárták és feladták a postán. A férfi a dobozban 27 órán keresztül utazott postakocsin, vasúton és gőzhajón, míg végül megérkezett Philadelphiába. Mivel Pennsylvania államban 1847-óta tilos volt a rabszolgatartás, Henry szabad emberként lépett ki a ládából. Henry “Box” Brown később Angliába költözött, ahol családot alapított és bűvész lett egy cirkusznál.

resurrection_of_henry_box_brown.png

Henry “Box” Brown egy néger rabszolga volt, akit úgy szöktettek meg, hogy egy fadobozba zárták és feladták a postán. 27 óráig utazott, míg végül megérkezett Philadelphiába, ahol a férfi már szabad embernek számított.  (Kép innen)

Tovább

7 szerencsehozó babona

Sokan úgy hisszük, bizonyos tárgyak, állatok, emberek vagy jelenségek jobbra fordíthatják sorsunkat, például szilveszterkor malacot eszünk és megfogjuk a gombunkat, ha kéményseprőt látunk. Vajon miért tesszük ezt? Íme 7 szerencsehozó babona és eredetük!

Kéményseprő

Otthonunk védelme mindig is központi szerepet játszott. Ha az emberek nem vigyáztak, hamar odalett az házuk, a gyúlékony anyagból készült épületek könnyen lángra kaptak. Hazánkban az első kéményseprők a 16. század végén jelentek meg. Ezek az emberek nagy tiszteletnek örvendtek, így érthető a velük kapcsolatos babona kialakulása. De miért is kell megfogni a gombunkat, ha azt szeretnénk, hogy szerencsénk legyen, ha kéményseprőt látunk? A gomb, mint mágikus kör funkcionál, arra szolgál, hogy amitől félünk, attól elkerítsük magunkat.

kemenysepro.jpg

Ha kéményseprővel találkozunk és megfogjuk a gombunkat, szerencsénk lesz (Kép innen)

Pók

Ha pókot látunk az is szerencsét jelent. A pók a mohamedánok szent állata, mert a tanítás szerint, amikor Mohamednek menekülnie kellett, egy barlangban rejtőzött el Mekka közelében. Csodás megmenekülését egy keresztes póknak köszönhette, aki hálóval szőtte be a bejáratot, így üldözői nem találtak rá. Érdekes, hogy van egy hasonló történet a kis Jézusról is, őt is egy pók védte meg ugyanilyen módon, amikor el kellett bújnia családjával együtt, Heródes és katonái elől. Sőt, van egy olyan történet is, melyben egy pók, hálót sző a kis Jézus köré, hogy ne fázzon a nagy hidegben. A pók a sziú indián mitológiában is fontos szerepet játszik, hitük szerint az életet a Pókasszony fonta és minden élőlény ezen a fonálon csatlakozik egymáshoz. Ezért az indiánok, ha gyermeküket meg akarták óvni, pókhálót helyeztek a csecsemőjük bölcsője fölé.

pok.jpg

Ha pókot látunk az szerencsét jelent, a babona több nép kultúrájában is jelen van (kép innen)

Tovább

Különös lények mondákból, mítoszokból, legendákból

Mindig is kerestük annak az okát, mi miért történik a világban. A félelem az ismeretlentől, vagy a kiszolgáltatottság, arra késztetett minket, hogy használjuk a fantáziánkat. Mítoszok, mondák, legendák születtek olyan lényekről, melyek befolyásolják életünket, segítenek vagy ártanak nekünk.

Lamastu

A Lamastu a mezopotámiai mitológia szőrös testű, madár lábú, oroszlánfejű, szamárfülű démonnője. A sumérok úgy hitték, hogy ez a félelmetes lény az alvilágból származik, veszélyes a szülő nőkre és a szoptató anyákra, valamint a csecsemőikre, melyeket elragad, kiszívja vérüket és csontjaikat rágcsálja.

mxcpmeso_2002_575x924.jpg

A Lamastu a mezopotámiai mitológia démonnője, aki a szülő nőkre, a szoptatós anyákra és csecsemőikre jelent veszélyt (Kép innen)

Pazuzu

A mezopotámiai mitológia, rémisztő fejű, saskarmokkal és szárnyakkal rendelkező Pazuzu nevű démona, ijesztő külseje ellenére nem ártalmas.  A terhes anyák Pazuzut ábrázoló amulettet viseltek, hogy megvédje őket és gyermekeiket a korábban említett Lamastutól. Ezen kívül a mezopotámiaiak úgy vélték, hogy elűzi a betegségeket és meghallgatja az emberek problémáit és néha meg is oldja, ha Pazuzu épp ráér.

mxcp400px-pazuzudemonassyria1stmillenniumbce.jpg

A Pazuzu a mezopotámiai hitvilág segítő démona, a korabeli emberek hittek abban, hogy megvédi a terhes anyákat Lamastutól (Kép innen)

Tovább

Keukenhof, a világ legnagyobb virágoskertje

Hollandia a virágok hazája, így nem csoda, hogy itt található a világ legnagyobb virágoskertje. A 32 hektáros területen 1949 óta tartanak virágkiállításokat egy közeli kisváros polgármesterének kezdeményezésére. Keukenhofban több száz virágtermelőnek van lehetősége bemutatni termékeit, így a tulipánok mellett még számtalan szépséges növényben gyönyörködhet az idelátogató.

mxcpkeukenhof-amsterdam.jpg

Keukenhof, a világ legnagyobb virágoskertje (kép innen)

Keukenhof története

Keukenhof Hollandiában található, egy kisváros, Lisse mellett. Európa kertjének is szokták hívni. Egészen a 15. századig vadászterületként funkcionált. Miután 1417-ben Jacqueline hainaut-i grófnő tulajdonába került, fűszereket és zöldségeket kezdtek el itt termeszteni a Teylingen kastély konyhája számára. (A név is innen ered, a keukenhof jelentése konyhakert.)

mxcpkeukenhof-netherlands-map.jpg

Keukenhof Hollandiában található, egy kisváros, Lisse mellett (Kép innen) 

Tovább

10 hihetetlen ősállat

Évmilliókkal ezelőtt meghökkentően furcsa állatok éltek a Földön. Egy elefánt méretű lajhárra, vagy egy bika nagyságú rágcsálóra valószínűleg sokan kíváncsiak lennénk, de valljuk be őszintén, nem szívesen találkoznánk egy vérszomjas, 20 méteres cápával, vagy egy 50 km/órával száguldozó, gyilkos, 3 méteres futómadárral.

1. Óriáslajhár (Élt: 2 millió – 8000 évvel ezelőtt) 

Az óriáslajhár az amerikai kontinens fás és füves térségein élt. Jóval nagyobb volt a ma élő rokonainál, hossza 5-6 méter lehetett, tömege akár a 4 tonnát is elérhette. Az afrikai elefánt méretű állat, békés, kissé esetlen és lassú növényevő volt, leginkább falevelekkel táplálkozott. Az óriáslajhár kb. 8000 éve halt ki, kipusztulását valószínűleg az ember okozta, ugyanis ekkor jelentek meg az első indiánok a kontinensen.

web_-032_big_ce.jpg

A képen egy óriáslajhár élethű makettje. Ez az elefánt méretű, szelíd és esetlen állat, falevelekkel táplálkozott, valószínűleg az ember okozhatta kihalását. (kép innen)

2. Josephoartigasia monesi (Élt 4 – 2 millió évvel ezelőtt)

A valaha élt legnagyobb rágcsálófaj, a Josephoartigasia monesi maradványaira 2008-ban, Uruguayban bukkantak a kutatók. A három méter hosszú, bika méretű állat (kb. 1 tonnát nyomhatott) az erdők és tölcsértorkolatok területén fordult elő. A nagyméretű rágcsálónak nem volt túl erős állkapcsa, puha növényeket és gyümölcsöket evett. A tudósok szerint az állat az ott élő ragadozók miatt nőtt ekkorára.

mxcpalx_montagem-ciencia-roedor-2_original.jpeg

A Josephoartigasia monesi a valaha élt legnagyobb rágcsálófaj volt, a növényevő, 3 m hosszú, 1 tonnás állat, a ragadozók miatt nőtt ekkorára  (kép innen)

Tovább

10 elképesztő tó a nagyvilágból

Földünk számtalan különleges vízi csodával rendelkezik. A világ legtisztább tava Új-zélandon található, de van olyan is, melyben medúzák élnek vagy különleges színben pompázik. Azonban nem minden állóvíz alkalmas weekendezésre, a Karacsáj-tó erősen radioaktív, a Nyos-tóból pedig gyakran veszélyes mennyiségű szén-dioxid szivárog.

1. Mono-tó, USA

Mivel a kaliforniai Mono-tónak nincs lefolyása más vizek felé, sótartalma többszöröse, mint a tengereké. Annyira lúgos, hogy halak helyett sórákok és legyek élnek benne, melyek táplálékul szolgálnak az itt fészkelő költöző madarak számára (pl. ékfarkú lile, vékonycsőrű víztaposó). A tavat többször is a kiszáradás fenyegette, de 1994-ben a Kaliforniai Vízügyi Felügyelőség rendeletet adott ki a megmentésére és sikerült stabilizálni a vízszintet.

761_1mml_449_londie_g_padelsky.jpg

A kaliforniai Mono-tónak nincs lefolyása, ezért annyira sós és lúgos, hogy halak helyett sórákok és legyek élnek benne, melyek táplálékul szolgálnak a közelben fészkelő költöző madarak számára. A képen látható különös alakzatok is a tó magas sótartalmának köszönhetőek. 

2. Kék-tó, Új-Zéland

Az új-zélandi Kék-tó a világ legtisztább tava, erre 2011-ben jöttek rá a kutatók, amikor műszerekkel megvizsgálták és megállapították, hogy látótávolsága 80 m. Ez annak köszönhető, hogy a tavat a Constance-tó táplálja, olyan hajszálrepedéseken keresztül, melyek vízszűrőkként is funkcionálnak. Autóút nem vezet a tóhoz, ezért aki meg szeretné tekinteni, annak részt kell vennie egy több napos, kb. 80 km hosszú körtúrán a Nelson Lakes Nemzeti Parkban.

blue-lake-and-upper-sabine-valley-e1319423939283-jpg.jpg

Az új-zélandi Kék-tó a világ legtisztább tava, látótávolsága 80 m

kek-to-10.jpg

Az új-zélandi Kék-tó a világ legtisztább tava, látótávolsága 80 m

Tovább

Történelmi személyekkel kapcsolatos furcsaságok, érdekességek

Tényleg Nero gyújtotta fel Rómát? Valóban Napóleon és katonái rongálták meg a Szfinx orrát? Betegség vagy gyilkosság áldozata lett Mozart? Mi köze volt Freudnak a kokainhoz? Íme néhány, történelmi személyekkel kapcsolatos tény, tévhit és rejtély, melyen elgondolkodhatunk.

Nero, az őrült római császár (37-68)

Az 54 és 68 között uralkodó Nerót, az őrült császárként szokták emlegetni és nem véletlenül. Senkit sem kímélt, megölte anyját, testvérét és terhes feleségét. Cirkuszi játékokat és versenyeket rendezett a saját dicsőítésére. Gyakran énekelt, a közönségnek pedig kötelező volt végighallgatni őt, ilyenkor még a város kapuit is bezárták. Persze ennek ellenére sokan próbáltak megszökni a borzalmas előadások elől, volt aki halottnak tetette magát, hogy kijusson Rómából. 67-ben Nero indult az olimpiai játékokon is, ahol kocsihajtó versenyt nyert (nem volt nehéz dolga, hiszen egyedül állt rajthoz). A legenda szerint ő gyújtotta fel Rómát, sőt, még hegedült is miközben a házak a lángok martalékává váltak. A történészek azonban más véleményen vannak, úgy vélik, nincs semmi bizonyíték arra nézve, hogy Nero okozta volna a tűzvészt, ráadásul még hegedű sem létezett akkoriban. 68-ban lázadás tört ki Nero ellen, aki inkább önkezével vetett véget életének, mint hogy kivégezzék. 

mte1oda0otcxnzm2ntmyndkz.jpg

Nero (37-68) 54 és 68 között volt római császár, őrült viselkedése lázadáshoz vezetett, mely véget vetett hatalmának. A legenda szerint ő gyújtotta fel Rómát 64-ben, de ez a történészek szerint nem bizonyítható.

Tovább
süti beállítások módosítása