Érdekességek, történetek, látnivalók

Érdekes Világunk

Érdekes Világunk

Somossy (Singer) Károly regényes élettörténete

2013. szeptember 04. - Tokár Tamás Zalán

Somossy (Singer) Károly életének története olyan, mint egy izgalmas regény. Toborzótiszt volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. Összeházasodott egy zsiványtanya tulajdonosának nővérével. Külföldön megismerkedett a cirkusz világával. Budapesten hatalmas vállalkozásba fogva egy óriási vigalmi negyedet nyitott. Neki köszönhetjük az első magyar filmvetítést, és kortársai szerint ő volt az aki „Pestet megtanította mulatni”.

Somossy Károly – aki eredetileg a Singer vezetéknevet kapta - Győrben született 1828-ban (más források szerint 1837 vagy 1838-ban). Szülei Singer Illés és Hrenstein Amália voltak. 

somossy.jpg

Somossy (Singer) Károly

Toborzótiszt, pincér 

Részt vett az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban, Klapka György toborzótisztje volt a 94. honvédzászlóaljnál, majd a 202-es zászlóaljhoz került. A vereség után sok katona menekült, de Singer nem félt a nyilvánosságtól és pincér lett a Két pisztolyban a Széna (ma Kálvin) téren.  A fogadó - mely a Nemzeti Múzeum szomszédságában helyezkedett el - nívós konyhával rendelkezett, ahol a kor leghíresebb cigányprímásai léptek fel, mégis egy idő múlva rossz hírre tett szert. Az 1800-as évekbeli lapok és írások gyakori kutyatámadásokat emlegettek a környéken, a Két pisztolyban „mindennaposak voltak a Gránátos kaszárnya részeg granadírjai által elkövetett rablások és gyilkosságok”. Podmaniczky Frigyes bárót ez a hely a matrózok által látogatott lebujokra emlékeztette „melyekben a tengeren hónapok alatt megtakarított szerzemény néhány óra alatt elfecséreltetik.” (Sok kétes hírű alak szállt meg itt, állítólag köztük volt Sobri Jóska is). Singer Károly feleségül vette a zsiványtanya akkori tulajdonosának, Swoboda Ignácznak kissé molett és csúnya nővérét és így „beházasodott” a családi vállalkozásba.

BIG_0002068165.jpg

A Nemzeti Múzeum mellett lévő Két pisztoly fogadó

Cirkuszi karrier

Singer kitanulta a vendéglátói szakma csínját-bínját, de a házas élet nem volt az ínyére. Egészen Hollandiáig szökött (több ezer forinttal a zsebében) Swoboda nővérétől és a család haragja elől. 1866-ban Wilhelm Carré cirkuszánál vállalt titkársági állást, majd néhány év múlva a prágai Dersin Cirkusz vezérigazgató-helyettese lett. 1870-ben már a német Renz Cirkusz művezetője volt, mely ugyanebben az évben, hazánkban is vendégszerepelt. A magyar hetilapok elismerő szavakkal illették Singer Károlyt, „ügyes kezű pénztárosként” emlegették.

Vissza a vendéglátóiparba

1871-ben visszatért Magyarországra, szerepet vállalt a Károly-kaszárnyában lévő Carlé Varieté működtetésében, majd egy évvel később átvette a Bereznai kert üzemeltetését és a Korona kávéház tulajdonosa lett. Megnyitotta az Anker Saalt, mely az országban először tűzött műsorára kuplékat, polkákat és valcereket. A Sugár (ma Andrássy) úti mulatója este 11 órakor nyitott és a pesti éjszaka hírhedt lokáljává vált. 1875-ben kénytelen volt megszüntetni, mert annak helyére tervezték felépíteni az Operaházat. 

Orfeum a Nagymező utcában

Singer Károly Somossyra magyarosította nevét. 1884-ben, a Nagymező utcában Orfeum, majd egy másik telken építkezve, 1894-ben Első Fővárosi Orfeum néven nyitott mulatót (a Nagymező utca 17-ben, a mai Operett Színház épületében). A bécsi Fellner és Helmer cég által tervezett épület szépsége elámította a kor publikumát. A nézőtér a színpad felé lejtett, a bútorok barokk stílusúak voltak, a széksorok között még vacsorázni is lehetett. A pompát az akkor még különlegességnek számító villanyvilágítás emelte, egy 116 izzólámpából álló csillár lógott a mennyezetről.

A kiszolgáló személyzet gyönyörű lányokból állt. Az Orfeum műsorai túlszárnyalták még a híres bécsi Romacher varieté színvonalát is. A legnagyobb szenzációt a kiválóan éneklő és táncoló, dús keblű, vörösesszőke hajú Carola Cecília jelentette. A hölgyért rajongtak az ifjú grófok, gazdag férfiak. Lazarovits Zdenkó bácskai nábob körülbelül 1 millió koronát áldozott rá, hogy elnyerje kegyeit. (A MÁV elnöke ekkor 15 ezer koronát keresett évente). A lapok előszeretettel foglalkoztak Cecíliával, aki egyszer 1200 forint értékben, téli ruhákat adományozott szegény iskolás gyerekeknek, melyet Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter nyílt levélben köszönt meg. A ügyre a Függetlenségi Párt újságja, a Magyarország, elég erőteljesen reagált. Bartha Miklós Non olet című cikkében furcsállta, hogy a miniszter köszönetet mondott a meglehetősen kétes hírű nőszemély jótékony adományáért.

24.jpg

Gúnyrajz Wlassics miniszterről és Carola Cecíliáról

Somossy Károlynak köszönhető az első filmvetítés Magyarországon az Orfeum téli kertjében, 1896. április 29-én (a világ első filmvetítése 1895. december 28-án volt). A vetítés előtt komoly reklámkampányt indítottak. A Váci utcában járókelőknek mutattak diapozitívről állóképeket és egy-egy rövidebb mozgófelvételt. Az előzetes mozgókép-bemutató hihetetlen érdeklődést keltett az emberekben, olyannyira hogy időről-időre feltorlódott az arra járó forgalom. Maga Jókai Mór is része volt a csődületnek, aki a látottaktól fellelkesülve a régi Lloyd épületébe sietett és így számolt be Tisza Kálmánnak, Wekerle Sándornak és Lukács Lászlónak: „Képeket láttam, melyek élnek és mozognak. Nézzétek meg! Ez az a találmány, mely egykor a világot fogja felforgatni!" 

Az Első Fővárosi Orfeum 1899-ben zárt be, ezután Waldmann Imre vásárolta meg és Fővárosi Orfeum néven működtette tovább, az épület 1922-ben kapta az Operett Színház nevet.

Konstantinápoly Budapesten

Somossy Károly, 1896-ban, Európa akkor legnagyobb vigalmi negyedét építtette meg Budapest XI. kerületének egy városrésze, a mai Lágymányos helyére.

Az 1838-as árvíz után szükség volt a Duna komolyabb szabályozására, így került sor a Lágymányosi kikötő kialakítására az 1870-es években. Azonban a kikötő túl nagy költséggel járt ezért kénytelenek voltak 1890-ben felszámolni.

terkep-lagymanyos-kelenfold.jpg

A Lágymányosi öböl térképe

lagymanyosi-deli-kikoto.jpg

A Lágymányosi kikötő

lagymanyosi-to-1880.jpg

A Lágymányosi tó 1880-ban

Az összekötő híd 1877-es kiépítése után létrejött Lágymányosi tó hasznosítható területnek tűnt Somossy Károly számára, ezért úgy döntött hatalmas kölcsönöket felvéve megépítteti Budapest vigalmi negyedét, melynek a Konstantinápoly Budapesten nevet adta. 

konstantinapoly-plakat.jpg

A vígalmi negyed reklámplakátja

A munkálatokkal a vártnál is gyorsabban haladtak, így egy év helyett két hónap alatt elkészültek a tervekkel. A Konstantinápoly Budapesten 1896. május 23-án este 6 órakor megnyitotta kapuit. A helynek török hangulatot kívánt varázsolni, Konstantinápoly kicsi mását és nevezetességeit építették ide. Somossy állandó reklámokkal hívta fel a figyelmet erre az új szórakozási lehetőségre, sokszor a Vasárnapi Újságban hirdette a vigalmi negyedet.  (Akkoriban Konstantinápoly, vagyis Isztambul volt Törökország fővárosa.)

mi-hol.jpg

A Konstantinápoly Budapesten nevezetességei

A szórakozó negyedet legkönnyebben hajóval lehetett megközelíteni. Gyakran előfordult, hogy tűzijátékot rendeztek (egy James Spain angol pirotechnikus segítségével), ilyenkor 40, más napokon viszont 30 krajcár volt a belépő. Hetente háromszor hajócsatákkal szórakoztatták a közönséget. Gyakran zenélt itt a híres cigányprímás, Dankó Pista 27 tagú zenekarával. Nem fukarkodtak a technikai újítások bemutatásával sem, ilyen volt például Edison filmvetítő gépe, a Kineamtográf. Azokra is gondoltak, akik meg akarták magukat örökíteni az utókor számára, őket török ruhában fényképezte le Uher Ödön.

Az álom azonban fél év múlva véget ért, mert óriási szúnyoginvázió lepte el a Lágymányosi tavat. Somossy kénytelen volt csődöt jelenteni, mert senki sem látogatta a Konstantinápoly Budapesten nevű szórakozó negyedet. A céget 1896. október 1-én számolta fel Ney Aladár királyi ítélőtáblai bíró.

Somossy Károly teljesen tönkrement. Elszegényedve halt meg 1902. szeptember 19-én Nagymező utcai bérlakásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesvilagunk.blog.hu/api/trackback/id/tr305494416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása