Érdekességek, történetek, látnivalók

Érdekes Világunk

Érdekes Világunk

A rejtélyes gömbvillám

2013. december 10. - Tokár Tamás Zalán

A gömbvillám a legkülönösebb rejtélyek egyike, mely teljes mértékben ellentmond a fizika törvényeinek. Szinte bárhol képes, akár a semmiből is felbukkanni, még a víz alatt, a tengeralattjárók fedélzetén is találkozhatunk vele! Vajon mi állhat a jelenség hátterében? Igaz lehet dr. Egely György állítása, miszerint a gömbvillámok képesek négy dimenzióban mozogni, vagyis a hipertérből jönnek a mi világunkba?

A gömbvillám egy ritka elektromos jelenség, általában gömb alakú, mérete és színe változó. A normál villámnál hosszabb életű. Legtöbbször vihar közben vagy azután keletkezik, de előfordul, hogy látszólag minden ok nélkül bukkan fel a semmiből. Mozgása különös, hiszen a gömbvillám úgy viselkedik, mintha élne, gondolkozna. Általában veszélyes, de arra is volt példa, hogy úgy ment át tárgyakon, hogy semmilyen kárt nem okozott. Keletkezése után néhány másodperccel vagy perccel felrobban, vagy esetleg elhalványul, jellegzetes szagot hagyva maga után.

xcvc.jpg

Egy gömbvillám

Észlelések és hiedelmek

Az emberek számára mindig is rejtély volt a gömbvillám. 2500 évvel ezelőtt a kínaiak úgy gondolták, hogy ez a sárkányok lehelete, mivel nem lehetett vízzel eloltani. A jelenséget ezért sárkánytűznek hívták.

Az ókori görögök a gömbvillámot Zeusz főisten egyik megjelenési formájának tartották. A mondák szerint ilyen alakban környékezte meg a földi lányokat, akik teherbe estek tőle.

Plutarchos, görög filozófus és író, Párhuzamos életrajzok című művében említést tett egy gömbvillámhoz hasonló jelenségről (mely Nemere István szerint még az is lehetséges, hogy ufó volt). Kr. e. 74-ben, Licinius Lucullus római konzul és VI. Mithridatész király csatázott egymással.  A harc közben megjelent egy „tüzes edény, amely szétszórta az ellenséget, és megmentette a római konzul csapatait”. Mitriádész katonái elmenekültek, a rómaiak pedig úgy vélték, az istenek segítették őket. 

A dél-amerikai mapuche indiánok életében szintén jelen volt a gömbvillám. Mitológiájuk szerint az Anchimayen, egy gyerek méretű lény, aki képes fényes repülő tűzgolyóvá átalakulni. 

anchimayen_by_imaginante-d580a8l.jpg

Anchimayen, egy lény a mapuche mitológiában, amely képes tűzgolyóvá változni

John Stowe, régiségkereskedő és történetíró, arról számolt be krónikájában, hogy 1596-ban Angliában, Somerset templomában, mise közben egy fényes tűzgömb repült be az egyik ablakon vihar közben. A gömbvillám óriási pánikot keltett, mindenki a földre vetette magát. Néhány kőszobor ledőlt és a templom órájának vasalkatrészei megolvadtak, de senki sem sérült meg.

1638. október 21-én óriási vihar tombolt az angliai Devonban. Egy hatalmas tűzgolyó hatolt be a helyi templomba, négy ember meghalt, hatvanan megsebesültek. Mivel a jelenség furcsa kénes szagot hagyott maga után, úgy vélték ez az ördög műve volt. Később két embert vádoltak az esettel, mert úgy gondolták, Isten haragját váltották ki azzal, hogy a pad alatt kártyáztak a mise közben.

Great_Storm_Widecombe_woodcut.gif

Göbmbvillám az 1638-as vihar során

Több neves személyiség is tanúja volt gömbvillámoknak. Az 1700-as években Mikes Kelemen találkozott vele Törökországban. II. Miklósból, az utolsó orosz cárból, gyerekkorában váltott ki riadalmat a jelenség egy éjféli misén. Szerencsésen megúszták az esetet, akárcsak Jókai Mór, aki istenhegyi villájának teraszáról látott egy repülő tűzgömböt. Az íróból csodálatot váltott ki a ritkafajta villám, kigyulladt csillaghoz hasonlította.

Ball_lightning.png

Egy gömbvillám ábrázolása 1901-ből

A második világháború folyamán gyakori eset volt, hogy tengeralattjárók fedélzetén jelent meg gömbvillám. A jelenséget az elektromos berendezések meghibásodásával magyarázták.

1963. márciusában Roger Clifton Jennison, rádiócsillagász, egy repülőgépen volt tanúja egy gömbvillámnak. A látottak nagy hatással voltak rá, később egy tudományos magazinnak számolt be, hogy mi történt vele.

2001. augusztus elején különös dolog történt Lettországban, napokig gömbvillámok okoztak pánikot a lakosság körében. Két ember megsérült és ápolásra szorult, egy lakásban pedig komoly károkat okozott a jelenség, a falakat és a bútorokat egyszerűen megolvasztotta. A rigai tűzoltóparancsnok azt nyilatkozta, hogy soha életében nem látott még ilyet.

Sajnos a gömbvillámoknak napjainkban is vannak halálos áldozatai. 2007-ben Dagesztánban egy pásztorral és több száz állatával, 2011. júliusában Tuvában 84 birkával végzett. A legutóbbi eset 2013. szeptemberében, Ukrajnában történt. Az országban több napig tartó esőzések és áradások voltak, a hatóságok azt állították, egy férfi halálát gömbvillám okozta.

A gömbvillám kutatása és előállítása

A villámok tanulmányozása során az első komoly eredményt a 18. században sikerült elérni. Benjamin Franklin fémcsúcsokkal végzett kísérleteket és feltalálta a villámhárítót. Bebizonyította, hogy a villám nem más, mint elektromos kisülés. Egyre többen kutatták az égből jött jelenséget, mely nem volt veszélytelen. 1753-ban egy kísérlet közben a szetpétervári professzor, Georg Richmann halálát okozta egy gömbvillám, mely keresztül ment a homlokán. 

Mort_du_Richmann.png

Georg Richman halála 1753-ban, melyet gömbvillám okozott

A mesterséges gömbvillám előállítás terén legelőször Nicola Teslának, a híres feltalálónak voltak eredményei. 1899. december 17-én a Colorado Springsben lévő laboratóriumában 3,8 cm átmérőjű tűzgömböket hozott létre, miközben az információ és az elektromos energia vezeték nélküli továbbításán dolgozott. Tesla szerint a „gömbvillám jelenséget a levegőn vagy valamilyen gázon áthaladó erős elektromos kisülés hozza létre”.

TeslaFreeElectronLaser.png

Nicola Tesla gömbvillám kísérlete Colorado Spingsben

2006-ban Gerd Fußmann és kutatócsapata, Berlinben egy 25 cm magas edénybe közönséges csapvizet töltött. Az edény aljára egy gyűrű alakú elektródát helyeztek, egy másik fémből készült és majdnem végig szigetelt elektróda végét a víz felszínére vezették. Egy kondenzátortelep segítségével 5000 voltos feszültséget generáltak és ennek hatására nagyon rövid időre egy 20 cm nagyságú gömb keletkezett:

 

2007-ben brazil kutatók az újzélandi John Abrahamson és James Dinniss elméletét követve hoztak létre valamit, amely gömbvillámhoz hasonlított. A brazil Pernambuco Egyetem munkatársai, Antonio Pavo és Gerson Paiva, 0,2 milliméter vastagságú szilíciumszeleteket helyeztek el, egy két elektróda között létrehozott mesterséges villám útjába. Ennek hatására szikrázó gömbök jelentek meg, melyek néhány másodperc múlva eltűntek:

 

A Floridai Egyetem villámláskutatói 2010-ben számoltak be kutatási eredményükről, hagyományos villámok segítségével próbáltak gömbvillámokat létrehozni. A villámokat egyfajta égig érő villámhárítóként funkcionáló, vezetékkel ellátott rakétákkal gyűjtötték be. A kísérlethez többféle anyagot használtak fel, a leghatékonyabbnak a rozsdamentes acél és a fenyőfa bizonyult. A kutatóknak így sikerült néhány rövid életű, gömbvillámokhoz hasonló tűzgömböt létrehozni.

image14.jpg

A Floridai Egyetem kísérlete

De, hogy mi is valójában a gömbvillám és hogyan jön létre? A kutatók nincsenek egy véleményen ezzel kapcsolatban. Vannak, akik még a létét is tagadják. Egyesek szerint a gömbvillám égő nitrogén, melyhez az atmoszférikus áramok teremtik meg a feltételeket. Mások úgy gondolják, hogy a jelenség egy gyorsan pörgő plazma, melynek összetartását mágneses és elektromos mezők biztosítják. 

A gömbvillám keletkezésének matematikáját a világon először 2012-ben írták le ausztrál fizikusok. Tanulmányuk a Journal of Geophysical Research Atmospheres című tudományos szaklapban jelent meg. Úgy vélik, a gömbvillám akkor jön létre, ha egymástól elszigetelt térben, az egyik oldalon az erősen ionizált, nagyon magas energiasűrűségű levegő erős elektromágneses mezőt hoz létre, ez pedig a levegő molekuláit a másik oldalon úgy gerjeszti, hogy azok gömb alakban állnak össze és sülnek ki. A teória szerint, ahhoz, hogy egy gömbvillám létrejöjjön, az erősen ionizált levegő mellett nagy feszültség, körülbelül egymillió volt szükséges. Az ilyen körülmények nagyobb viharok során jöhetnek létre. A tanulmány azonban arra nem ad magyarázatot, hogyan lehetséges a gömbvillámok felbukkanása derült időben, ugyanis léteznek ilyen jellegű beszámolók is.

A gömbvillám dr. Egely György szerint

Egely.jpg

Dr. Egely György

Egely György 30 éve kutatja a gömbvillám jelenségét, több könyvet is írt erről. Szerinte a gömbvillám egy négy térdimenziós, nagy energiatartalmú elektrongyűrű. Bizarr esetek köthetők hozzá, akár emberi vagy állati testben is keletkezhet, okozhat öngyulladást, előjöhet a semmiből, átbújhat a kulcslyukon, megjelenhet zárt térben, akár egy repülőgépen is. Különös viselkedésére a négydimenziós mozgás adhat magyarázatot. Persze vannak olyan állatok (egerek vagy kukacok), melyek számára a mi térérzékelésünk felfoghatatlan, ők csak a sík felületet ismerik. Mivel képtelenek vagyunk érzékelni, szinte elképzelhetetlen számunkra, hogy létezhet még egy dimenzió. Világunk azért háromdimenziós, mert így stabil az anyag, ezért történhet az, hogy a gömbvillám hatására bizonyos dolgok, pl. a fém vagy a műanyag egy időre puha, agyagszerű lesz. A gömbvillám-kutatásban nagyon sok lehetőség rejlik. Forradalmasíthatná az űrutazást, hiszen a járművek a hipertérben mozoghatnának óriási távolságokat áthidalva. A túlságosan materialista tudományos világ viszont fél négydimenziós szempontból közelíteni a gömbvillámok felé, mert ez bizonyíték lehetne arra, hogy létezik túlvilág. Megtudhatnánk, hogy hol lakik az emberi lélek a születés előtt vagy a halál után.

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesvilagunk.blog.hu/api/trackback/id/tr25684940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.11. 19:05:05

Egely véleménye a legkirályabb!

magyar bucó 2013.12.11. 19:50:35

Egely, mint hivatkozási alap... :D

Biztos forrásból tudom, hogy a gömbvillámot a zombik fingják.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.11. 20:18:17

"Dr" Egely úgynevezett elméletével a komoly kutatók azért nem foglalkoznak, mert "Dr" Egely semmiféle magyarázatot nem tudott adni arra vonatkozóan, hogy az ő hiperterében mi a picsáért nem terjed semmi más, mondjuk a gravitáció, az elektromágneses sugárzások összes többi formája, csak a gömbvillám. És, hogy akkor viszont ő mivel, de főleg hogyan akarna ott bármilyen módon mozogni. Megj, ha lenne egy negyedik térdimenzió, attól mitől lenne a távolság kisebb A és B pont között? A lélek az elmebajon kívül meg még hogy jön ide?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.11. 20:22:16

"túlságosan materialista tudományos világ"

Igen, a modern nyugati tudomány a matériát vizsgálja megfigyelések útján. Ebben most mi az új. A "túlságosan materialista" vajon mit jelenthet? A Vasedényhez képest túlságosan materialista?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.12.11. 21:32:28

Egely mitől lenne doktor? Miből van doktorija? Nem egy gépészmérnök?

2013.12.11. 21:35:39

"és a bútorokat egyszerűen megolvasztotta"
...édes faxom..

2013.12.11. 21:44:21

hajaj, itt adott minden egy jó kis konteóhoz... homlokon "keresztül menő" gömbvillám, egely, tesla.

wmiki hiányzik már csak és indulhat az agysorvasztás! :D

2013.12.11. 21:47:19

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
nem, túlságosan materialista azokhoz képest, akik azt, hogy az általuk kitalált dolog nem úgy van a valóságban lereagálják annyival: jó, akkor kitalálok egy újat!

Volt erről egy sztori egy fizikus és egy filozófus részvételével valamelyik konferencián, de nem ugrik most be sajna. :(

pedig Parmenidész apánk is megmondta már:
Ne kutasd ami nem létezik, mert nincs értelme!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.11. 21:52:09

@Crystah Mastah:

Igen, a tudomány ne vizsgálja a spirituális dolgokat, mert "az más" (egyébként tényleg, és persze nem is vizsgálja) viszont az összes futóbolondnak joga van beleugatni genetikától a kvantummechanikáig mindenbe, amiről persze halvány gőze nincs. Lásd tényleg szegény nyomorult wmiki. :)

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.11. 21:56:46

Kár hogy Hargitay Károly már nem él, ő aztán tudott nagyokat mondani.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2013.12.11. 21:57:55

Baszki, ez a posztot fizikailag fájt elolvasni...
Főleg az utolsó ekezdés, vááááááááááááááááááá anyám borogass!

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2013.12.11. 22:01:18

Egely annyira doktor, mint a Schmitt Pali.

Teker 2013.12.11. 22:12:59

"1982-ben kapott műszaki egyetemi doktori címet a Budapesti Műszaki Egyetemen, műszaki hőtanból."

hu.wikipedia.org/wiki/Egely_Gy%C3%B6rgy

az argumentum in personam érvelési hiba. Egelyvel szemben is az.

Teker 2013.12.11. 22:13:58

a BME nem testnevelési főiskola, ahol smittpáloknak adtak puszira címet

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2013.12.11. 22:14:07

A gömbvillámért a nácik a felelősek.

Vagy a zsidók.

De lehet hogy Chuck Norris.

különvélemény 2013.12.11. 22:16:46

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Aha, tehát ha én azt mondom, hogy a marha füvet eszik, akkor be kell bizonyítanom, hogy nem eszik macskát, borzot tölgyfát és napenergiát sem...

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.11. 22:22:43

Baromira nem rejtélyesek a gömbvillámok. Egelynél meg az is hülyébb, aki komolyan veszi.

A faszért nem lehet egy fizikust megkérdezni, hogy mi a gömbvillám? Egy örvénylő plazma, ami dinamóhatást fejt ki, mágneses mezőt létre hozva, ami csapdába ejti magát a plazmát. A trafók felett is ki szoktak alakulni. Mármint a nagyobb hálózati trafók felett. Egyszer egy hirtelen villanás és egy nagy csattanás tanúja voltam, és baromira pipa voltam, hogy pont nem arra néztem, mert lemaradtam egy gömbvillámról. Pont nem arra néztem.

különvélemény 2013.12.11. 22:28:56

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: "hiperterében mi a picsáért nem terjed semmi más, mondjuk a gravitáció, az elektromágneses sugárzások összes többi formája, csak a gömbvillám"

De megrágom neked, mert doktor vagy.
Vajon a foton miért gyorsul fel azonnal fénysebességre és az a max, vajon miért nem megy gyorsabban? Mi eszi meg az energiáját, hogy pont annyival megy? Mi ez a plafon, mi indokolja?

Mellesleg a gravitáció nem "terjed", ha szakirányú "doktor" lennél, akkor ezt tudnád...

különvélemény 2013.12.11. 22:33:47

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:

Ja ez is egy opció, csak a tudomány már csak egy olyan terület, ahol a megfigyeléseket akarjuk megmagyarázni, nem pedig az elméletéhez akarjuk a megfigyelést alakítani.

És sajnos a gömbvillám megfigyelések köszönő viszonyban sincsenek a te elméleteddel, márpedig évezredek óta ugyanazt írják le a gömbvillámmal kapcsolatban, aminek a LEGFONTOSABB fizikai tulajdonsága, hogy külső behatás nélkül is akár percekig is stabil marad.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2013.12.11. 22:40:15

@különvélemény: hu.wikipedia.org/wiki/Graviton

De terjed... A téridő torzulása késéssel éri el a másik testet, nem végtelen a sebessége (a fénynél semmi nem lehet gyorsabb a relativitáselmélet szerint)

2013.12.11. 22:44:03

@különvélemény:
gyorsul a foton? nahát.. és a hullámtermészet smafu? gravitációs hullámok terjedése esetleg? :)
szavak alakján lovagolhatunk.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2013.12.11. 23:06:14

Szovjet tudósok valamikor az 1970-es években megfigyeltek egy gömbvillámot, amint az a semmiből keletkezve, kb. 70-80 cm átmérőjű gömbként repült. Egy földút felett mozgott kb. 1-2 méterrel, majd hirtelen "lepattant" a földre, bele egy kb. 20-30 cm mély 2-3 méter átmérőjű pocsolyába és továbbrepült, majd eltűnt. Az egész pár másodperc alatt zajlott le.

Miközben a gömbvillám pocsolyát érintette, csak éppen bele pattant, az irányán kívül nem változott
- sem a sebessége,
- sem a színe,
- sem a mérete.
Viszont a pocsolya teljesen kiszáradt és alatta a föld kb. 30-50 cm vastagon megolvadt!
Mindez egyetlen pillanat alatt történt, amíg a gömbvillám érintette a talajt/vizet.
A tudósok kiszámították, hogy mindehhez mennyi energiára volt szükség, ami mind a gömbvillámból jött. Aminek láthatólag az a nagyon rövid idejű és hatalmas energiaközlés meg sem kottyant.
Na, azóta hisznek istenben. ( ;) )
(A forrásra nem emlékszem pontosan, de egy gömbvillámokról szóló könyvben olvastam valamikor az 1980-90-es években.)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.12.11. 23:14:30

@bestpixel: hát, a 80-as 90-es évek gömbvillámokról szóló könyvei már csak ilyenek voltak :)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2013.12.11. 23:19:54

@flugi_: Nem az utcai standokon vett, színesen csillogó fedelű, vécépapírra nyomott könyvekben olvastam. ;)

2013.12.11. 23:25:10

Csak egy komment idézet a Föld-höz ragadtaknak.

"A ... fizikusok célja, hogy a lehető legkevesebb törvénnyel írják le a világot, amik véges számú alapvető összetevő viselkedését szabják meg. Hogy a fizikai valóság redukálható-e ilyen módon, az nem világos; kiderülhet, hogy a világ végtelen fajtájú részecskéből áll, végtelen számú törvénynek engedelmeskedve, avagy éppen teljesen véletlenszerűen viselkedik időnként."

Ne feledjétek, a mi fizikánk csak valószínűség és a mi világunkban érvényes csak hellyel-közzel. Senki sem bizonyította, hogy nincsenek más törvények valószínűségi alapon. Csak legyen aki kivárja, amíg az alma felfelé esik. :))vagy eljusson egy olyan világba, ahol ez így működik.

Serio (törölt) 2013.12.11. 23:25:24

A nyolcvanas években sokan írtak gömbvillámról, és még nem találkoztam olyan idős falusi emberrel aki ne állítaná szentül, hogy többször is látott ilyet.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy ma a felnőtt népesség éjjel-nappal kamerát magával cipelő hányada kb. 99.7%-ra tehető, és eddig egyetlen egy videó vagy fotó sem kering közkézen stabil, természetes eredetű gömbvillámról...

...valószínűsíthető, hogy ilyen egyáltalán nem létezik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.11. 23:25:45

"A gömbvillám a legkülönösebb rejtélyek egyike, mely teljes mértékben ellentmond a fizika törvényeinek."

Inkább csak azoknak mond ellent, amelyeket - esetleg rosszul - ismersz.

"Egely György 30 éve kutatja a gömbvillám jelenségét, több könyvet is írt erről."

Na ja, meg a vízautókról is, meg a vákuumenergia kicsatolásáról is. Kézzelfogható eredmény, akár csak kísérleti szinten, persze nuku.

A fizkikustársadalom körberöhögi, már ha egyáltalán méltatja véleménynyilvánításra. Biztos ők a hülyék és Egely a meg nem értett zseni.

Lehet jönni a szokásos ellenérvekkel. :)

2013.12.12. 00:29:12

@zsoltix: Figyelj, mennyi ilyet fotózzak neked? Fölöttünk van egy légifolyosó. nomeg a rendőrök is rendszeresen helikoptereznek, számtalan UFO és gömbvillám megfigyelést tudok produkáálni! Különösen hang nélkül kísérteties, amikor nem egyértelmű, hogy helikopter az.

Kelly és a szexi dög 2013.12.12. 00:32:36

asszem előfizetek a Journal of Geophysical Research Atmospheres-re!

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.12. 01:43:03

@különvélemény: Ja, mert talán a trafóban nincs több millió Volt feszültség? A gömbvillám baromira nem ismeretlen a tudomány számára. Persze ehhez nem UFO magazinon kellene művelődni.

hungarisztan 2013.12.12. 02:42:53

Egely, mint szakértő?
A következő az EZO.TV lesz? Na tipliztem, erre kár a karakter.

spinat 2013.12.12. 06:40:35

"A gömbvillám a legkülönösebb rejtélyek egyike, mely teljes mértékben ellentmond a fizika törvényeinek."

érdemes tov´sbbolvasni, vagy ez eg viccposzt?

spinat 2013.12.12. 06:48:09

@bestpixel: vsz Nemerénél olvastad. A titkok könyve tele van olyan sztorikkal, hogy szovjet, vagy lengyel vagy bolgár fizikusok egy csoportja sétálgat a tajgán, egy teljes egyetem eszközkészletéel a hátán, erre hirtelen ott terem egy gömbvillám. Szerencsére mindenféle müszer van náluk, amivel folyamatosan mérik a sebességét, méretét, színét.
nem emlékszem, hogy Nemere egyetlen képet is betett volna erröl a könyveibe.

magyar bucó 2013.12.12. 06:49:30

@Rorschach: Még annyira sem, mert az utóbbinak volt róla (ebül szerzett) papírja. Azután elvették tőle. Egelynek soha nem is volt.

magyar bucó 2013.12.12. 06:54:30

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Nem, trafók közelében sem szoktak kialakulni. Sőt, sem hiteles megfigyelés nincs természetes úton keletkezettről és mesterségesen sem lehet ilyent előállítani.

midnight coder 2013.12.12. 07:11:25

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Ahhoz képest túlságosan materialista, hogy vígan kijelenti akkor is hogy ismeri az adott jelenséget, és le tudja írni a meglévő tudásunk alapján, ha valójában fingja sincs róla.

Vicces, hogy legalább 3 egymásnak ellentmondó elmélet van aki tutira leírja a gömbvillám jelenségét, addig szándékosan igazából senkinek sem sikerült azt előállítania. Amit igen, az szépen világított, csak nem volt gömvillám - aminek elég jól leírt viselkedése és általában viszonylag hosszú élettartama van - és a legtöbb modell már elvben sem összeegyeztethető a gömbvillám megfigyelt viselkedésével. ű

De sebaj, materialisták vagyunk, ha egy tény nem fér bele a modellbe, simán figyelmen kívül hagyjuk. Azt nyilván rosszul látták, a lényeg hogy a modellünknek Occam borotvájához kell igazodnia és nem a valósághoz. És ami még fontos, hogy mindent meg tudunk magyarázni, elvégre mi nagyon okosak vagyunk. Azt meg, hogy a magyarázatunknál még a Macpuche indiánok verziója is közelebb áll a valósághoz, ki nem szarja le ? A lényeg, hogy a fizu meglegyen.

És itt nem az a baj, hogy modelleket gyártunk, illetve hogy próbálunk igazodni Occam borotvájához.A gond ott van, hogy ha egy modellről 20 kilométerről látszik, hogy köze sincs a valósághoz, akkor nem lehet azt kimondani, hogy bocsika, ezt nem tudjuk.

midnight coder 2013.12.12. 07:18:47

@Serio: Az emberek nagy többsége nem tartja a mobiltelefonját állandóan a keze ügyében, és pláne nem bekapcsolt kamerával.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.12.12. 07:26:43

"teljes mértékben ellentmond a fizika törvényeinek"

ezzel a szarral akarsz még mindig villogni?!

en.wikipedia.org/wiki/Ball_lightning#Possible_scientific_explanations

itt van legalább 9 hipotézis. ebből vagy 5 tényleg reális. ha egy jelenségre ennyi lehetséges hipotézist hoznak, akkor azt nem mondhatjuk, hogy tudjuk, hogy működik, de azt kurvára nem állíthatod, hogy "teljes mértékben ellentmond a fizika törvényeinek", mert vagy 5 módját is kieszelték annak, hogy hogy nem mond ellent.

mi a fasznak hülyíted a népet?! csak a történetéről meg a jelenségekről, meg a hülye Égelyről írsz, mire jó ez?!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.12.12. 07:34:13

:0
dehát nem úgy van, hogy a tudomány mindent tud a világról, és sosem téved?
hiszen bizonyítékokon alapszik!

és nyilván ezért is magoltatják szent igazságait állami intézményekben

Mária 2013.12.12. 07:35:40

"teljes mértékben ellentmond a fizika törvényeinek"

Helyesen:

"teljes mértékben ellentmond a fizika ÁLTALAD ISMERT törvényeinek"

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.12.12. 07:38:22

látom már meg is jöttek a hívei, hogy megvédjék az egyetlen igaz hitet, holmi hitetlen kételkedőktől

poszt toló hogy merészelsz kételkedni a tévedhetetlen tudományban????

Mária 2013.12.12. 07:39:27

Egely György meg szerintem nem több, mint egy kókler bulvártudós, bár a természettudományos alapismeretekkel egyébként is szarul álló magyar nép hülyítésében kiemelkedő eredményeket ért el.

Mária 2013.12.12. 07:41:29

@wmiki:

Te csak hallgass, te vagy a magyar természettudományos oktatás csődje, aki hittel hiszi, hogy az ember növényevő, hiszen - szerinted - olyan a fogazata és a testfelépítése, mint a zsiráfnak meg a kecskének :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.12.12. 07:51:34

@Mária: LOL

elmondanád a saját szavaiddal, pontosan hogyan alakul ki a gömbvillám, milyen fizikai, kémiai, folyamatok játszódnak le közben?

esetleg mutatnál egy videót is, amiben személyesen rekonstruálnád az eseményt?

vagy már megint csak azért kommenteltél, hogy pofára eshess?
xd

2013.12.12. 07:54:23

@midnight coder:
jajmár, mindig Occam.

De mondok neked valamit:
nagyon faszán le tudjuk írni mind a gömb felületét, mind a térfogatát, a gyakorlatban meg senki sem tudott még pöccre tökéletes gömböt előállítani és megmérni. Varrj rá gombot légyszi. :)
De lehet síkhullám, vagy amit akarsz...
Az, hogy tudjuk modellezni fél siker. Előállítani szándékosan általában nehezebb.

@wmiki:
megjöttél! \o/
Tudjuk, h mi hülyébbek vagyunk; de btw mikor osztod meg az atlantiszi kristályerőmű tervrajzait? 2016-ig fel kéne őket építeni az ütemtervetek szerint... :)
Tudod, ami miatt a németek leállították a zatomerőműveiket, mert erre térnek át...

Mária 2013.12.12. 07:54:31

@wmiki:

Látod, ez vagy te.

Beírsz valami orbitális hülyeséget, és amikor mások felemlegetik, vagdalkozni kezdesz :)))

Minek írnék be neked bármit, ordít rólad, hogy nincs természettudományos műveltséged, nem is értenéd, amit írok, elhinni meg pláne nem hinnéd el, hiszen akkor el kellene ismerned, hogy eddig hülyeségekben hittél.

spinat 2013.12.12. 07:56:35

hú, még csak a bevezetönél tartok, de ez egyre jobb lesz
A gömbvillámok képesek 4 dimenzióban mozogni.
Na az nem semmi. Bár olyat én is tudok, lehet, hogy gömbvillám vagyok (a soványabbik fajtából)?

Mária 2013.12.12. 07:56:55

@wmiki:

Hogy is van az a növényevő ember?

Patája van, mint a kecskének, szemfoga nincs, mint ahogy a birkának se, csípőtájon hordja a tőgyét, mint a tehén, és agancsa van, mint az őzikének?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.12.12. 08:00:24

@Mária: már belinkeltem, nem az én hibám, ha nem érted az írást

persze tudjuk, esetedben az is eredmény, ha egyszerű tőmondatokat képes vagy megérteni
xd

várom a gömbvillám magyarázatodat
köszi ^^

spinat 2013.12.12. 08:19:06

hmm, ha nem tudjuk mi az és honnan jön, akkor hogy lehet, hogy tudósok ( na nem a zenekar) már 250 évvel ezelött is tanulmányozták, söt elö is tudták állítani. Annyira, hogy az egyiknek még át is ment a fején. A prof elfelejtett jegyzökönyvet vezetni a kutatásairól?

$pi$ 2013.12.12. 08:26:00

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: "Igen, a tudomány ne vizsgálja a spirituális dolgokat, mert "az más" (egyébként tényleg, és persze nem is vizsgálja)"

Hát az attól függ, hogy mit nevezel "sprituális dolgoknak". Ha semmi hatásuk vagy kapcsolatuk nincs a világegyetemünkkel, akkor nyilván senki sem vizsgálhatja sehogyan sem. Mondjuk miért is vizsgálnánk, ha semmiképpen nincs hatással a világunkra?

Ha a legcsekélyebb hatással is van a világegyetemre, akkor a tudomány képes a vizsgálatára.

Ilyen például az ima, ami (LOL) a hívők szerint meghalgattatik és megváltoztatja az életünket, és így a tudomány képes is vizsgálni és vizsgálta is. Ki is derült, hogy placebó és önbeteljesítő jóslat, más hatása nincs.

Don Quixote de la Ferko 2013.12.12. 08:38:05

Mit kell ezen ennyit problémázni?
Amit a mai fizikusok nem tudnak megmagyarázni, az nem létezik. Oszt jónapot. Ez a módszer évszázadok óta bevált, felesleges a gömbvillanyon nyafizni, nincs, oszt jónapot.
Pont mint az energia.
Energia nem vész el, de csak akkor kapsz, ha fizeted.

Don Quixote de la Ferko 2013.12.12. 08:39:39

@$pi$:

Ez azért egy kicsit bonyolultabb. Hiába imádkozok az ötösért, az imától nem fogom eltalálni a számokat.

Don Quixote de la Ferko 2013.12.12. 08:40:56

@spinat:

Négy dimenzióban mozogsz? Mesélj, érdekelne.

$pi$ 2013.12.12. 08:50:12

@Don Quixote de la Ferko: "Ez azért egy kicsit bonyolultabb."

Minél bonyolultabb?

"Hiába imádkozok az ötösért, az imától nem fogom eltalálni a számokat."

A hívők azt állítják, hogy az ima hatással van a fizikai világra, azaz ha imádkozol, akkor el fogod találni a a számokat. Ezt lehet vizsgálni, kiderül, hogy nem, nem találod el a számokat és a hipotézis meg is dőlt.

alfa137 2013.12.12. 08:54:31

12 éve, amikor a "Vákuumfluktuációk és a Casimir-effektus" című diplomamunkámba betettem egy fejezetet ahol az Egely által preferált nullponti energia folyamatos, ciklusban való kinyerhetőségét elemeztem (az a fránya entrópia persze mindig közbeszólt :) ) , én személyesen megkerestem Egelyt, beszéltem vele, de amikor szerettem volna látni egy eszközt is a sok általuk említett közül - csak mert hát mégiscsak kíváncsi állatfajta a fizikus - a válasza az volt, hogy "ó, hát itt fejlesztések folynak", meg hát ipari titok, stb, stb...... Ok, voltam én is fejlesztő, titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnom, stb....szóval elvileg jogos volt részéről, na de azért "valamiért" mégiscsak büdi volt az érvelés..... Állítólag szeretné, ha elterjednének ezek a (létező?) módszerek, csak az a nyüves tudomány, meg az energialobbi mindig agyontapossa őket, de amikor egy nyitott (hogy talán mégis, hátha működik az, amiről kiszámolta, hogy nem működik), pártatlanul vizsgálódó egyetemista megkeresi elhajtja egy ilyen szöveggel.....

Don Quixote de la Ferko 2013.12.12. 09:07:18

@$pi$:

"Minél bonyolultabb?"

Az imádkozom és gazdag leszek c. népi játéknál.

"A hívők azt állítják, hogy az ima hatással van a fizikai világra, azaz ha imádkozol, akkor el fogod találni a a számokat. Ezt lehet vizsgálni, kiderül, hogy nem, nem találod el a számokat és a hipotézis meg is dőlt. "

Örülök, hogy egyetértettél velem. Biztos volt értelme, hogy ezt a saját szavaiddal is megfogalmaztad. (Utolsó szó...)

Páááá

aegithalos 2013.12.12. 09:52:41

@bestpixel: Elkepzelem, ahogy szovjet tudosok hetekig gubbasztottak egy kihalt foldut mellett, neha utantoltottek a pocsolyat es aztan... !!! Par masodpercre megjelent a gombvillam, amire vartak.

Mária 2013.12.12. 09:59:27

@$pi$:

"A hívők azt állítják, hogy az ima hatással van a fizikai világra, azaz ha imádkozol, akkor el fogod találni a a számokat."

Azért van egy évben csak 2-3 telitalálat az ötöslottón, mert az emberek nem imádkoznak eleget és elég szívhez szólóan :)

2013.12.12. 10:13:37

@különvélemény: Vajon a foton miért gyorsul fel azonnal fénysebességre "
Miért, felgyorsul? Nulláról indul, és akcerelál?

2013.12.12. 10:18:06

@Don Quixote de la Ferko: Amit a mai fizikusok nem tudnak megmagyarázni, az nem létezik. Oszt jónapot. Ez a módszer évszázadok óta bevált, felesleges a gömbvillanyon nyafizni, nincs, oszt jónapot."
Azért van egy pár olyan tézis, ami később nyer bizonyítást. Egy hipotézis kétségbe vonása nem jelenti az elvetését. Tessék bizonyítani!
Komoly pénzeket öltek abba, hogy Svájcban körbe alagutazhasson néhány részecske. Pusztán azért, hogy bizonyíthassák az isteni részecske létezését.

2013.12.12. 10:24:34

@wmiki: dehát nem úgy van, hogy a tudomány mindent tud a világról, és sosem téved?"
Nem, nem úgy van. Csak te képzelsz magadnak egy ördögöt a falra. A csökött elméd ezen túl nem képes eljutni gondolkodásban. A tudományban hipotéziseket állítanak föl, amit bizonyítani illik. Egeli nem tudott eddig semmit bizonyítani. Ennyi.
Viszont gömbvillámot, mint a fenti cikk is állítja, már sikerült előállítani kísérletek folyamán. Tehát nem misztikus dolog. Csak képtelen vagy befogadni, mert szellemileg a bronzkor emberének szintjén állsz. Ha valamit nem tudsz kézzel megtapogatni, akkor az nyilván fölödöntúli erők működése.

2013.12.12. 10:28:38

@wmiki: Hogy mást ne mondjak, a negyedik dimenzió sem elutasított elmélet a tudomány által, amire Egeli mester hivatkozik.Biztos őt is megfertőzték a tudománnyal a tudjukkik!

spinat 2013.12.12. 10:37:46

@Don Quixote de la Ferko: ha nem tudod mi a négy dimenzió, akkor nézz utána. Bocs, de nem vagyok én Öveges professzor.

GNandor 2013.12.12. 10:51:30

Ez a negyedik dimenzió nekem is izgalmasan hangzott amikor gyerek voltam, de miután lineáris algebrán elmondták mi az a vektortér, meg bázis, már korántsem tűnt annak... legfeljebb csak egy zh feladatnak :) . Nyilván aki nem tanult ilyet annak valami mágikus dolognak tűnik, mint ahogy egy bronzkori embernek az öngyújtó is valami varászlatos dolog lehet.

Sörjárőr 2013.12.12. 10:53:56

Elmesélek valamit: Egyik professzorom említette, mint megfontolandót, hogy egyik, akkor már fizikusként ismertté vált kollégájától el akart válni a felesége az elégtelen anyagiak miatt. Ekkor az ember gondolt egyet, és írt pár sikerkönyvet, a pénzügyi gondok megoldódtak.
A professzorom tudománytörténetet, filót tanított, rendkívül művelt ember volt, és nagyon kedveltem, de egyszer láttam magában beszélni az aluljáróban, szóval semmi sem szentírás.

Sörjárőr 2013.12.12. 10:57:58

ja, a kolléga helyett inkább kortárs tudóst kellett volna írnom, nincs infó ugyanis, hogy az illető tanított volna

spinat 2013.12.12. 11:08:57

látom itt nagy a zavar a negyedik dimenziót illetöen. Talán pontosítani kéne miröl beszélünk. Einsteinnél azért elég konkrét és érthetö dolog a negyedik dimenzió. Azt azért hozzá kell tennem, hogy a negyedikben én csak egy irányban mozgok.

Void Bunkoid 2013.12.12. 11:44:37

Én csak annyit szólnék, hozzá, hogy a második videóban található "gömbvillám" egyáltalán nem gömbvillám, csak egyszerűen durva áramerősségű/feszültségű ívkisülés során megolvasztott, esetleg akár plazmaállapotba került, földre cseppent, majd a hűlés során összehúzódó és ettől "ugráló" fémcseppek.

A kedves fizikusok nem gömbvillámot szimuláltak, hanem fabrikáltak egy makeshift ívhegesztő berendezést.

tisztapista 2013.12.12. 11:57:56

A gömbvillám létezése mellett szól az is, hogy léteznek úgynevezett 8 dimenziós elektromágneses térkapuk is. A gömbvillám ezeken keresztül közlekedik.

A térkapuk bizonyítása nehézkes, mert a mai tudomány annyira le van maradva, hogy nem tudja ezeket mérni. A szkeptikus tudósok persze ezen lovagolnak, de mi, 8 dimenziós térkapu hívők, tudjuk, hogy eljön még a mi időnk.

Vagy már eljött régebben, csak átment egy időkapunk is...

Sadist 2013.12.12. 11:59:34

@wmiki: Miért nem tudsz spontán szétrohadni? :(

vanjoházipálinka 2013.12.12. 12:13:14

@GNandor: és akkor mi lenne, ha a végtelen dimenzió szavakat beírná valaki...az már végtelenül misztikus lenne :D

Gera 2013.12.12. 12:19:03

A gömbvillám valószínűleg létezik, de az észlelésekről szóló beszámolók 90 százaléka valószínűleg hülyeség, mert ez így szokott lenni. Így már az is probléma, hogy egyáltalán megfogalmazzuk, hogy mi az a gömbvillám. A fizikának nem mond ellent, mivel egyszerűen azt se tudjuk, miről van szó, arra vannak különböző elméletek, hogy hogy keletkezhet valami olyasmi, amiről a beszámolók szólnak. Az ilyen szövegek, hogy a tudomány nem tudja megmagyarázni vagy előállítani, azért marhaságok, mert azt se tudja senki, pontosan mit is kéne megmagyarázni és reprodukálni. Korrekt, műszeres megfigyelés nincs, ez kissé nehezíti a problémát.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.12.12. 12:51:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: "@wmiki: dehát nem úgy van, hogy a tudomány mindent tud a világról, és sosem téved?"
Nem, nem úgy van."

:0 de akkor miért van az, hogy a hozzád hasonló egyszerű hívők köpködik azokat, akik kételkedni merészelnek a tudomány éppen aktuális hazugságában?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.12.12. 12:52:19

és hogyan tévedhet a tudomány, ha bizonyítékokon alapul?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.12.12. 12:52:55

és miért magoltatják a tudomány nevű szekta dogmáit állami intézményekben?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.12. 13:22:19

Tudja valaki, hogy padre wmiki melyik elmekórtani intézetből szökött? Szólnék az ápolóinak, hogy errefelé a nyomára akadhatnak.

tisztapista 2013.12.12. 13:56:11

@alfa137: "Állítólag szeretné, ha elterjednének ezek a (létező?) módszerek, csak az a nyüves tudomány, meg az energialobbi mindig agyontapossa őket"

A Szélesgabi is elhitte neki, azóta már az ufókat várja a gravitáció megszüntetésén túlról.

tisztapista 2013.12.12. 14:04:18

@álfirkász: wmiki igazat beszél(ne) a tudomány tévedhetetlenségének kritikájáról - ha nem hagyná figyelmen kívül azt a sok millió esetet, amikor a tudomány valóban működik, a tudományos korlátokon belül.

Lehet szopogatni a táltosos nyalókát, hogy az égbolton a csillagok csak lyukak a jurta tetején, ahonnan a Fényvilág beragyog, és amíg egy-két csillagot nem jártunk körbe űrhajóval, addig 100%-kosan nem lehet kizárni.

Lehet azt mondani, hogy a világ keletkezésével kapcsolatos HIPOTÉZISEK, az univerzum felépítésével kapcsolatos HIPOTÉZISEK csak belemagyarázások, a tények elfogult interpretációi. Ezt egyébként én is mondom.

De a MEGFOGHATÓ, KÖRBEJÁRHATÓ, TÉRBEN ÉS IDŐBEN az ITT ÉS MOST működő dolgokat EGZAKTUL leíró tudományt már nem kell kritizálni, mert aki ezt teszi, az tényleg idióta, vagy éppen mindenki más az, hiszen ő NEO a mátrixból, aki tudja, hogy mire megy ki a játék.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.12. 14:13:46

@Mária:

"@wmiki:

Te csak hallgass, te vagy a magyar természettudományos oktatás csődje,"

Ebben szerintem tévedsz. Wmiki nem a természettudományos oktatás csődje, mert nagy valószínűséggel a közelében sem járt olyan intézménynek, ahol természettudományokat oktatnak.

vegyészmérnök (törölt) 2013.12.12. 14:37:12

Wmiki, az örök gyerek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.12. 14:42:37

@$pi$: "A hívők azt állítják, hogy az ima hatással van a fizikai világra, azaz ha imádkozol, akkor el fogod találni a a számokat. Ezt lehet vizsgálni, kiderül, hogy nem, nem találod el a számokat és a hipotézis meg is dőlt."

Ez nem egészen pontos. Sokféle hívő van, nem mindegyik van tisztában a keresztény egyház(ak) tanításaival.

De annyi tudható, hogy egyik keresztény egyház sem állítja, hogy az ima hatással van a fizikai világra. Az imát meghallgatják a szent életet élt elhunytak, a szentek vagy maga Isten, aztán eldönti(k), teljesítik-e az imába foglalt kérést.

A lényeg az, hogy nem az ima maga van hatással az anyagi világra.

Mellesleg aki lottószámokért imádkozik, eleve reménytelenre vállalkozik. A keresztény hit elutasítja az anyagiak hajszolását, így egy ilyen kérés eleve nem talál meghallgatásra - sőt aki ilyesmiért imádkozik, annak a hite nem lehet tiszta. Vagyis az ima hatásosságát nem cáfolja az olyan kérések nem teljesülése, amelyek eleve ellentmondanak a keresztény hitnek.

$pi$ 2013.12.12. 15:44:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "sőt aki ilyesmiért imádkozik, annak a hite nem lehet tiszta."

Igen, igaz lehet, hogy a hit nem más, mint úgy tenni mintha tudnál valamit miközben gőzöd nincs róla.

Bármit megtennél, hogy megmagyarázd miért is nem működik az ima miközben a biblia azt írja, hogy működik, igaz? Mint a kisgyerek, aki toporzékol, hogy "de igenis van mikulás, van, van, van!", hiába neveti ki mindenki...

kayaibrahim 2013.12.15. 23:43:05

A nagyhangú Egely fikázók gondolom a tipikus félművelt, semmire se jó hülyegyerekek, akiknek még önálló gondolatuk nem volt és bégetésből doktoráltak. Gratulálok, mindenhol ott vagytok, jó lenne, ha konkrétumokat vitatnátok, precízen, normális hangnemben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.16. 03:26:38

@kayaibrahim: "jó lenne, ha konkrétumokat vitatnátok, precízen, normális hangnemben."

Nagyon szívesen. Kérlek, mutasd be a konkrétumokat.

kayaibrahim 2013.12.16. 07:45:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nézd meg az Egely videót válassz ki tetszőleges részt és cáfold, de gondolom újat nem mondtam.

kayaibrahim 2013.12.16. 07:52:32

@álfirkász: tapasztalat, nem érv, nem kell magadra venni. Egelynek is jár a normális bírálat. Az ilyen fórumokon, mindig akad pár ember aki megírja mekkora barom, semmi konkrétum, csak sommás vélemény.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.16. 09:05:55

@kayaibrahim: az a baj, hogy Égelynek kellene bizonyítania, de tudtommal ez nem jött igazán össze. De javíts ki, ha tévedek!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.16. 14:56:08

@kayaibrahim: Álfirkász már megírta, de én is megteszem: Egely állít valamit, hát akkor igazolja!

Ám én is úgy tudom, hogy eddig egyetlen állítását sem sikerült bizonyítania: nincs működő vízautója, nincs működő vákuumenergia-kicsatolója, egy egyetemi kutatókból álló csoportnak nem volt hajlandó működés közben bemutatni a kipufogógázból a CO2-t visszanyerő szerkezetét (azt állította, hogy el akarják lopni a találmányát, pedig nem a működési elvére voltak kíváncsiak, csak látni akarták, hogy egyáltalán létezik és működik) stb.

"Egelynek is jár a normális bírálat."

Normális munka megérdemli a normális bírálatot. Nem működő eszközöket nem lehet sehogy sem bírálni.

"mindig akad pár ember aki megírja mekkora barom, semmi konkrétum, csak sommás vélemény."

Konkrétumot csak konkrétumra lehet mondani. Ha valaki sorra írja a könyveket, ám az azokban foglalt állításait semmivel sem tudja bizonyítani, akkor ő az, aki semmi konkrétummal nem szolgál. Ezek után ugyan mit is kellene cáfolni? Egely önmaga szolgáltat cáfolatot azzal, hogy semmi konkrétumot nem tudott több évtizedes "munkássága" alatt felmutatni.

kayaibrahim 2013.12.16. 16:14:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem szeretnék beleragadni Egely fogadatlan prókátora szerepbe. Főleg mert nem ismerem személyesen, nem tudom mit miért tesz, nem tudom milyen ember. Az biztos, hogy ő erre tette fel az életét. Ezért tisztelem, bátor dolog volt.

Egely gömbvillám teóriája egy mondatban:
A gömbvillám nem magyarázható 3 dimenzióban, mert annyi energia nem fér el egy kis gömbben, mint ami a keletkezett károkból becsülhető.
Ezt bizonyítani és cáfolni is nehéz lesz ezen a fórumon.

Vízautója neki nem volt, írt róla, de nem mint saját találmányról.

Egely olyan határterületeken mozog, ahol nagyon nehéz bármit is bizonyítani, pláne működő készüléket készíteni. Értem, hogy ez irritáló lehet, de ez a műfaj sajátossága.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.16. 16:58:50

@kayaibrahim: "nem tudom milyen ember"

Az utóbbi évekbeli megnyilvánulásai alapján van egy nem túl hízelgő elképzelésem.

"Az biztos, hogy ő erre tette fel az életét. Ezért tisztelem, bátor dolog volt. "

A kitartása elismerést érdemel. Az évtizedes mellébeszélései, kóklerkedése már kevésbé.

"A gömbvillám nem magyarázható 3 dimenzióban, mert annyi energia nem fér el egy kis gömbben, mint ami a keletkezett károkból becsülhető."

A plasztikbomba nem magyarázható 3 dimenzióban, mert annyi energia nem fér el egy kis gömbben, mint ami a keletkezett károkból becsülhető. :)

"Ezt bizonyítani és cáfolni is nehéz lesz ezen a fórumon."

A Marson rózsaszín csíkos elefántcsordák élnek. Ezt bizonyítani és cáfolni is nehéz lesz ezen a fórumon. :)

"Vízautója neki nem volt, írt róla, de nem mint saját találmányról."

A magfizikusok és csillagászok is sokat írnak a Napról, de nem mint a saját találmányukról. Ám Egelyvel ellentétben ők demonstrálni is tudják, azt, amiról írnak. Na meg bizonyítani is.

"Egely olyan határterületeken mozog, ahol nagyon nehéz bármit is bizonyítani, pláne működő készüléket készíteni."

Ehhez képest folyton arról ír, hogy elnyomják, ellopják vagy eltüntetik a térenergiás és egyéb ingyenergiás találmányookat. A könyveiben konkrét rajzokat közöl pl. vákuumenergiát kicsatoló eszközökről. Hol vannak ezek akár csak az elmélet szintjén is?

"de ez a műfaj sajátossága."

Így igaz, ez a kókler műfaj sajátossága: sok szöveg és nulla bizonyíték vagy eredmény.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.16. 18:23:19

szkeptikus.blog.hu/2009/03/02/egely_gyorgy_haduzenete

Egy kis olvasmány. A poszt végén egy másik:
szkeptikus.bme.hu/ttt.html

Ez utóbbiból nem tudom, mi lett végül. :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.12.17. 06:39:28

**
tehát a hívek szerint a tudomány mindent tud a világról, és sosem téved...

egyszerűek ezek, mint a faék ^^

B.miki 2013.12.17. 20:46:22

@álfirkász:
"Egy kis olvasmány. A poszt végén egy másik:
szkeptikus.bme.hu/ttt.html

Ez utóbbiból nem tudom, mi lett végül. :)"

Semmi. Nagyjából és egészében senki nem tudott semmi ilyen cuccal előrukkolni, hiába áll mellettük a reiki, az ufók és a nullponti ingyenenergia... :o)

G.miki 2013.12.17. 20:50:13

@wmiki:
Így, ahogy mondod, kedves apostoli barátom!

Nem vesződök azzal, hogy megpróbálom elmagyarázni századjára; van akit nem lehet megmenteni. A reiki és a szűzmária legyen veled... :o)

ü59ékü 2015.10.09. 21:39:02

Kérem szépen Önöket kedves felebarátaim, akik itt egymásnak estek GÖ
MBVILLÁM ügyben. Gondolkodjanak kicsit el azon, hogy a FÖLD nevű bolygó, amin élünk akkor is nagyjából gömb alakú volt amikor az akkori földlakók még laposnak HITTÉK. Ugye volt olyan tudós akit élve elégettek azért, mert ő nem laposnak gondolta, és ezt el is mondta. A másik híres tudós visszavonta amit addig állított amikor megmutatták neki a kínzókamrát. Mindezzel csak azt szerettem volna leírni, hogy mi, most a földön élő emberek vitatkozhatunk a gömbvillámról /lehetőleg kulturáltan/, de a mi életünkben aligha fog kiderülni az igazság. Köszönöm ha elolvasták.
süti beállítások módosítása